A munkaadók fizetik ki az abortuszt

New York államban Andrew Cuomo kormányzó aláírta és ezzel életbe léptette azt a kedden megszavazott törvényt, amely előírja, hogy a munkaadók által garantált egészségbiztosításoknak kötelezően tartalmazniuk kell az abortusz finanszírozását.

Évente közel 50 millió abortuszt hajtanak végre a világon. Részletek itt.

A New York-i törvényhozás által nagy többséggel elfogadott törvénycsomag egyik rendelkezése azt is előírja, hogy a vállalatvezetők nem különböztethetik meg hátrányosan azokat a munkavállalókat, akik a születésszabályozásnak ezt a módját választják. "Ez a törvény egyáltalán nem radikális, az abortuszról szóló döntés mélységesen személyes kérdés" - fogalmazott újságíróknak Liz Krueger, New York állam demokrata párti szenátora, aki a törvényjavaslat egyik előterjesztője volt. Hozzáfűzte még, hogy a törvény elfogadására szerinte "nem kellett volna ilyen sokáig várni".

New York államban az egészségbiztosításnak vállalnia kell az abortusz finanszírozását
New York államban az egészségbiztosításnak tartalmaznia kell az abortusz finanszírozását

A törvényben foglaltak egyébként különböző formákban már egy évtized óta léteztek New York államban. 1970-ben például - három évvel azelőtt, hogy a szövetségi legfelsőbb bíróság döntésével törvényes lett az Egyesült Államokban a művi terhességmegszakítás - New Yorkban megszüntették az abortusz büntethetőségét. Igaz, a terhesség első 24 napjában végrehajtott terhességmegszakításra ez nem vonatkozott. Az új törvény lehetővé teszi a terhesség első 24 napjában is a művi abortuszt, illetve az orvos jogává nyilvánítja a döntést, hogy az anya egészségének érdekében mikor ítéli elkerülhetetlennek az abortuszt.


Ezeket a javaslatokat demokrata párti törvényhozók korábban is rendszeresen felvetették, ám az állam szenátusában eddig többségben voltak a republikánusok. A tavaly őszi félidős választásokon azonban megváltoztak az erőviszonyok: demokrata többségű lett a törvényhozás mindkét háza. A törvény elfogadása elemzők szerint jelképes időpontban történt: ezen a héten van ugyanis a 46. évfordulója annak a Roe/Wade-döntésként ismertté vált legfelsőbb bírósági határozatnak, amely az Egyesült Államokban lehetővé teszi az abortuszt. Ennek ellenére egyes tagállamokban hoztak az abortusz lehetőségét szűkítő törvényeket. Rhode Islandben és Új-Mexikóban most arra készülnek a törvényhozók, hogy ezeket visszavonják.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Foglalj orvost!
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+10, +15 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt nagyrészt gyengén fátyol-és gomolyfelhős lesz az ég, sok napsütés várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag