Koronavírus: főként a férfiak nem tartották be a járványügyi szabályokat

Nemzetközi kutatást készítettek az ELTE tudósai, akik szerint a világon a férfiak fegyelmezetlenebbek voltak, mint a nők a járványügyi szabályok betartását illetően.

A vizsgált országok 95 százalékában a férfiak vették legkevésbé figyelembe a távolságtartásra vonatkozó szabályokat a járvány korai időszakában - derült ki az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) kutatóinak legújabb tanulmányából, amely a Scientific Reports című folyóiratban jelent meg.

dsad
A társasági összejövetelek elkerülését a magasabb jövedelem jósolta meg leginkább. Fotó: Getty Images

Szászi Barnabás és kutatótársai a járvány korai időszakában arra voltak kíváncsiak, mely társadalmi csoportok látogatnak el leginkább társas összejövetelekre. Az elemzéshez egy 2020. március 20. és 2020. április 5. között készült online felmérés adatait használták fel, és összesen 41 ország 87 ezer 169 résztvevőjének válaszait elemezték.

A kutatók a vizsgálat során azt találták, hogy az országok 95 százalékában a férfiak vették kevésbé figyelembe a távolságtartásra vonatkozó szabályokat. Az alacsonyabb iskolai végzettség (az országok 66 százalékában) és az alacsony jövedelem (80 százalék) szintén összefüggést mutatott az ajánlások figyelmen kívül hagyásával. Az életkor tekintetében pedig a fiatalok voltak (78 százalék) hajlamosabbak közösségbe menni.

A kutatás szerint a társasági összejövetelek elkerülését a magasabb jövedelem jósolta meg leginkább, ezt követte az életkor, az iskolai végzettség, majd a nem. Ez egybevág azokkal a korábbi kutatásokkal, amelyek szintén a jövedelem és a megfelelő magatartás közti összefüggésre mutattak rá. "Az eredményt az esetleges pszichológiai okokon kívül az magyarázhatja, hogy akik kevesebbet keresnek, munkakörükből adódóan sokszor nem is tudnak otthonról dolgozni" - összegezték az eredményeket a kutatók.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +7 °C

A sok napsütés mellett gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, folytatódik a csapadékmentes idő. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra a következő napokban nem kell számítani, így a frontérzékenyek tünetei várhatóan enyhülnek majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra