Ez a két nagy kórház is ott van az adóhatóság végrehajtási listáján

Végrehajtási eljárás indulhatott két kórház ellen – az intézmények legalábbis szerepelnek az adóhatóság végrehajtási listáján. Mutatjuk, mit reagáltak erre a főigazgatók.

Két fővárosi kórház is szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtási eljárás alatt álló adózókat felsoroló listáján – adta hírül az RTL Híradó riportja. Az egyik ilyen intézmény a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, amelynek főigazgatóját állítólag hiába kérdezték a híradó munkatársai a tartozás mértékéről és okáról. Az RTL kérdéseire csupán annyit válaszoltak a kórháztól, hogy folyamatosan teljesítik köztartozásaikat, és a kórház működése stabil.

Tévedés történt?

A Budapesti Károlyi Sándor Kórház a másik olyan fővárosi egészségügyi intézmény, amely szerepel a NAV-listán. Ők úgy vélik, tévesen, valamilyen adminisztrációs hiba folytán kerültek be a felsorolásba. Mint mondták, a tartozásuk még a 100 ezer forintot sem érte el, de azóta már be is fizették ezt az összeget.

Mikor indulhat végrehajtási eljárás?

Az adóhivatal akkor indíthat végrehajtási eljárást egy kórháznál, ha például nem fizetik be időben a munkabérek után a szükséges járulékokat – magyarázta Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász. Hozzátette, az viszont jól ismert, hogy a kórházak adóssága átlagosan 20 milliárd forinttal nő havonta. „Gyakorlatilag fenntarthatatlan a jelenlegi finanszírozási rendszer” – jegyezte meg a szakértő.

Egy hónap alatt ennyi adósságot halmoztak fel a kórházak.

Kiemelt képünk: A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet épülete és főbejárata, 2015. február 14-én. Forrás: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Dr. Google beelőzte Dr. House-t - ömlik a pénzünk a magánegészségügybe
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

Általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. A Nyugat-Dunántúlon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, ott számíthatunk a legnagyobb számban záporra, akár felhőszakadással kísért zivatarra. A középső országrészben kevesebb helyen lehet csapadék. A Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet egyre több helyen erős, viharos közeli széllökések kísérik. A hőmérséklet késő estére 15 és 21 fok között alakul. Az előrejelzések szerint napközben enyhe hidegfronti hatás jelentkezik a térségben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra