Alternatív terápiák rákosoknak

HáziPatika

Egy friss kutatás szerint a rákos betegek körülbelül harmada használ a gyógyulás érdekében valamilyen alternatív terápiát - sokszor a kezelőorvosuk tudta nélkül.

A 10 leggyakoribb rák Magyarországon - részletekért kattintson!

Kiegészítő vagy alternatív terápiáknak nevezzük azokat a kezeléseket, melyeket a betegek a hagyományos kórházi kezelés mellett vagy akár azok helyett használnak a gyógyulás érdekében. A JAMA Oncology című tudományos folyóiratban megjelent friss tanulmány a 2012-es Nemzeti Egészségfelmérő Kérdőív (National Health Interview Survey) eredményeit felhasználva igyekezett feltérképezni, miként viszonyulnak a daganatos betegek az alternatív terápiákhoz. 

Veszélyes lehet az öngyógyítás

A felmérésben részt vevő 3100 rákos beteg  közül csaknem ezren próbáltak ki a megelőző évben egy vagy többféle alternatív terápiát. Az ezer ember nagyjából egyharmada pedig azt is beismerte, hogy minderről orvosát sem tájékoztatta. Ez azonban rendkívül veszélyes lehet.

Az alternatív terápiák ugyanis egészségügyi kockázatokkal járhatnak, különösen akkor, ha a betegek közben felhagynak a hagyományos gyógykezeléssel. De nem is kell feltétlenül abbahagyni a kórházi terápiát ahhoz, hogy az alternatív szerek miatt veszélybe kerüljünk.  Vannak ugyanis olyan étrendkiegészítők, amelyek negatívan befolyásolhatják például a sugár- vagy kemoterápia hatását. Ilyen a nagy dózisú antioxidáns, amely csökkenti a sugárterápia hatását, vagy bizonyos gyógynövénytartalmú szerek, melyek megzavarhatják a vényköteles gyógyszerek hatását.

A jóga, a tai chi, a meditáció azonban rendkívül hasznos lehet.
A jóga, a tai chi és a meditáció rendkívül hasznos lehet. Fotó: iStock

Bizonyos alternatív terápiákat az orvosok is ajánlanak

A jóga, a tai chi ésa meditáció azonban rendkívül hasznos lehet. Ezek a terápiák mérsékelhetik a kórházi kezelések mellékhatásait, segíthetnek a nyugodt alvásban, csökkenthetik a stresszt, illetve általában véve javíthatják a betegek mentális egészségét. A Nemzeti Egészségfelmérő Kérdőív eredménye szerint egyébként a rákos betegek körülbelül 7  százaléka élt az említett terápiák valamelyikével.

Mindezek mellett a rákos betegek gyakran fordulnak kiropraktőrhőz, csontkovácshoz vagy masszázsterapeutához is.  A felmérés szerint vannak továbbá, akik az akupunktúrától, energiaterápiától vagy a homeopátiától várják állapotuk javulását. Egyes kutatások egyébként arra jutottak, hogy az akupunktúra valóban segíthet afájdalomenyhítésében, arra azonban nagyon kevés a bizonyíték, hogy az energiaterápia, azaz a Reiki hatásos lenne. A homeopátiával kapcsolatban 2015-ben összesítették az addig végzett legfontosabb kutatásokat, aminek során arra jutottak, hogy továbbra sincs elegendő bizonyíték a homeopátiás szerek hatásosságának bizonyítására.


Miért fordulunk az alternatív terápiák felé?

A betegek többféle okból is igénybe vehetik az alternatív gyógyászat nyújtotta lehetőségeket. Vannak, akik a tüneteiket szeretnék enyhíteni, mások a szorongásukat szeretnék csökkenteni, de olyan is vannak, akik így próbálnak meg nagyobb kontrollt szerezni betegségük felett. És bár egyes kiegészítő terápiák valóban segíthetnek a betegeknek, nagyon fontos, hogy mielőtt bármibe is belefognánk, minden esetben tájékoztassuk róla kezelőorvosunkat, hogy elkerüljük a veszélyes mellékhatásokat.

Forrás: time.com

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+15, +20 °C
Minimum:
+9, +14 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt sokfelé marad erősen felhős az ég, több helyen alakulhat ki zápor, helyenként zivatar.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag