3 ezer éves az első áttétes rákos beteg

A világ eddigi legrégebbi áttétes rákos esetére bukkantak brit kutatók: egy szudáni sírból előkerült emberi csontváz őrzi a betegség nyomait háromezer évvel ezelőttről. A férfi 25-35 évesen hunyhatott el.

A Durhami Egyetem és a British Múzeum kutatói az egész testben szétterjedt tumor nyomait találták meg a csontváz röntgenes és elektronmikroszkópos vizsgálatával. A rák nyomait a nyakától a vállán, a karjain és a bordáin át a medencéig és a combcsontig mindenhol észlelték.

Vajon Ön mindent jól tud a daganatos megbetegedésekről? Ajánljuk tesztünket a témában, amelyet lágyrészdaganatra utal, ám a pontos eredetet nem lehet meghatározni csupán a csontok alapján" - mondta. Miközben a rák az egyik vezető halálok a világon, más betegségekkel ellentétben a régészeti feltárásokban alig találják a nyomát. Emiatt terjedt el az a nézet, hogy a rák elsősorban a modern életstílusnak és annak tulajdonítható, hogy az emberek manapság tovább élnek. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint az új rákos megbetegedések száma 2012-ben 14 millió volt, és a következő húsz évben ez a szám 22 millióra nőhet. A Public Library of Science folyóirat hétfői számában megjelent tanulmány azonban azt mutatja, hogy a rák nem csak modernkori betegség, már az ókorban is jelen volt a Nílus völgyében. A 2013-ban az észak-szudáni Amarában folyó régészeti ásatásokon, a Nílus nyugati partján feltárt csontváz egy felnőtt férfié volt, aki 25-35 éves lehetett, amikor elhunyt. A szakemberek csak találgatják, hogy mi okozhatta a megbetegedését. Arra gondolnak, hogy erdőtüzek füstje vagy genetikai örökség lehetett a háttérben, esetleg paraziták okozta fertőzőbetegségből, schistosomiasisból kialakult húgyhólyagrák. A schistosomiasis elfogadható magyarázat lehet, mivel ez legkésőbb a Kr.e. 1500-as évektől elterjedt betegség volt Egyiptomban és Núbiában, és ma már tudjuk, hogy férfiaknál hólyagrákot vagy mellrákot okoz. Egyre több új gyógyszer van, amelyek évtizedekkel ezelőtt még nem voltak elérhetőek, de ennek ellenére illúzió abban reménykedni, hogy hamarosan felfedezik a "rák ellenszerét", sőt ilyen egyetemes gyógyszerre a távoli jövőben sincs sok esély. Ennek oka az, hogy a daganatok igen sokfélék: több száz ráktípus létezik. Ha többet szeretne tudni a rákról, kattintson!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.