Kórházi osztályok válhatnak működésképtelenné

HáziPatika

Bár tegnap éjfélkor lejárt az eredetileg péntekig kijelölt határidő az új szolgálati jogviszonyon alapuló szerződések aláírására, még csak most körvonalazódik, hogy pontosan hány egészségügyi intézményt érintenek hátrányosan a felmondások. Van, ahol átcsoportosítással meg tudják oldani a helyzetet, de olyan is, ahol fel kellett mondaniuk a 400 ezer ember területi ellátásáért felelős osztály ellátását. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat.

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról és az új feltételekről ide kattintva olvashat bővebben.

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény 2020 október 6-i elfogadása óta folyamatosan forrnak az indulatok, és ahogyan közeledett az új szerződések aláírásának február 28-i határideje, úgy jelentették be mind több helyről, hogy inkább felállnak, mintsem elfogadják a rájuk kényszerített új feltételeket. Múlt héten a többi közt Debrecenben, Nyíregyházán és Szegeden fenyegettek felmondással komplett osztályok, jellemzően az alacsonyabb pótlékok és az ügyeleti díjazás miatt, illetve több helyen azt is kifogásolták, hogy nem volt biztosított a törvény által előírt idő az új szerződésük megismerésére. Ezért végül a péntek éjféli határidőt hétfő éjfélre módosították. A hvg.hu beszámolója szerint az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese, Bene Ildikó és Páva Hanna igazgató egy podcast beszélgetésben árulta el Kincses Gyula orvosi kamarai elnöknek, hogy egy friss utasítás szerint a személyes közreműködőként dolgozó orvosok ügyeleti díját 30 százalékkal meg lehet emelni, a fizetett pihenőidő is jár, az ügyeleti díjak mértékét pedig felülvizsgálják. Bár úgy tűnt sikerülhet elhárítani a katasztrófát, az elmúlt 24 óra eseményei erre némileg rácáfolnak.

Bedőlt a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház II. számú belgyógyászata

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház II. számú belgyógyászatán a 15 orvosból csak 3 írta alá a március elsejétől érvényes szerződését, ezért a kórház főigazgatója a Nemzeti Népegészségügyi Központnál bejelentette: az osztály működésképtelenné vált - írja a telex.hu egy a birtokukba került levélre hivatkozva, amiben Dobosi Zsolt, az intézmény orvosigazgatója, a főigazgató általános helyettese értesíti minderről Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) főosztályvezetőjét. A levélben Dobosi arra kéri az NNK illetékesét, fogadják el, hogy a jelenlegi helyzetben nem tudják folytatni a mintegy 400 ezer fős ellátási területtel rendelkező osztályon a gasztroenterológiai és a vérző ellátást, valamint a peremterületek mellett Budapest XVIII. kerületének általános belgyógyászati ellátását sem.

Tatabányán is nagy a baj

Dr. Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő Facebook-oldalán az elmúlt napokban folyamatosan újabb és újabb információkat posztol a felmondásokkal kapcsolatosan, a többi között a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház orvosigazgatójának levelét is megosztotta. Tőle tudható az is, hogy a tatabányai Szent Borbála Kórház sürgősségi osztályán felmondott az összes közalkalmazott orvos munkavállaló. Mint írja, többen távoztak a radiológiáról, többek között az osztályvezető, a kardiológián az osztályvezető főorvoson kívül két rezidens maradt, gond van a nefrológián is, alig maradt orvos, a pszichiátrián a nővérek távoztak. "Működésképtelenné vált a kórház" - summázta Kunetz. 

Szegeden május 31-ig adtak időt

A 444.hu beszámolója szerint a szegedi egészségügyi dolgozók többsége ugyan aláírta az új szerződést, de záradékában felmondással fenyeget. Minderről a Szegedi Tudományegyetemhez tartozó klinikák dolgozói nyílt levelet jelentettek meg, melyből kiderül: ha az egyetem és a Klinikai Központ vezetése május 31-ig nem teljesíti kéréseiket, akkor tömegesen fognak felmondani. 

A portál beszámolója szerint a dolgozók kifogásolták az ügyeleti időre lecsökkentett bért, a pótlékok elvételét, illetve azt, hogy erről még csak nem is egyeztettek velük. A nyílt levélből kiderült, az alábbi egységek munkavállalói jegyzik azt: Szegedi Tudományegyetem SZAKK Sebészeti Klinika, Urológiai Klinika, Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály, Idegsebészeti Klinika, Pszichiátriai Klinika, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet és Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinika.


A Szent Imrében mégsem kapcsolták le a villanyt

Bár hétfőn délután több százan osztották meg az azóta már elérhetetlenné vált Facebook-bejegyzést, melyben a budapesti Szent Imre Kórház intenzív osztályának dolgozói közül tizenheten egy közös képpel búcsúztak el, azóta némileg rendeződni látszik a helyzet. A hvg.hu-t az intézmény kedden arról tájékoztatta, "a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház orvosainak és ápolóinak döntő többsége már aláírta az új szolgálati jogviszonyról szóló szerződést". Mint a válaszban leszögezik, "az új jogviszony kapcsán kizárólag az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályon döntöttek másként a kollégák: az ott dolgozó 28 orvos közül 5 orvos és két rezidens távozik, az 54 szakdolgozóból pedig 17-en döntöttek a távozás mellett". A tájékoztatásból az is kiderült, az ellátás zavartalanságát intézményen belüli átcsoportosításokkal biztosítják. "A részleg vezetését az eddigi osztályvezető-helyettes főorvos vette át, az ápolásszakmai irányítást pedig a korábbi helyettes főnővér végzi. Az üres álláshelyek betöltése folyamatos" - idézi a portál a közleményt, melyből az is kiderült: az érsebészeti terület is folyamatosan működik, az onnan távozó szakembereket az ügyelet ellátásban a "zömmel érsebészeti szakvizsgával is rendelkező sebészek helyettesítik, így szakmai szempontból is zavartalan az osztály működése".

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

BNO kereső

VAGY

Ha az ismert BNO-kódot beírja a keresőbe, megtudhatja a hozzá tartozó betegség nevét. Ha a BNO kódra kiváncsi, akkor a betegség elnevezését kell a keresőbe írni. A BNO kód formátuma: egy betű és négy számjegy.

Gyógyszerkereső