Kis kedvencek

Kutyás felvonulás lesz Budapesten

Kutyás Critical Mass felvonulást rendeznek október 12-én Budapesten.

Nagyjából 3 millió kutyát tartanak Magyarországon, tehát az emberek több mint harmada él olyan háztartásban, ahol van legalább egy kutya. Budapesten mintegy félmillió ebet tartanak, azaz csaknem minden negyedik fővárosinak van kutyája. Ez még európai szinten is kiemelkedő szám - közölte a ZöldEb Kutyás Érdekvédelmi Egyesület.

kutya, kutyatartás, felelős gazda, felelős állattartás, felvonulás
A szűkös városi környezet korlátozza a kutyák és gazdik lehetőségeit. Fotó: iStock

A magas kutyatartási kedv azonban akaratlanul is a konfliktusok megnövekedésével jár együtt. A szűkös városi környezet alapvetően korlátozza a kutyák és gazdák lehetőségeit, a megfelelő feltételek híján pedig a felelős kutyatartás szabályainak betarthatósága is csorbul - ezt az üzenetet szeretnék átadni októberre szervezett felvonulásával az egyesület. A rendezvénnyel elsősorban a városvezetés figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy "a kutyák velünk, köztünk élnek", és "senkit nem érhet hátrány csak azért, mert négylábú családtaggal osztja meg otthonát".

A legfontosabb kérdések, ha kutyára vágyunk - részletek!

Az egyesület szerint a feltételek javulásával és a városi kutyás lehetőségek bővítésével minimálisra lehetne csökkenteni a kutyatulajdonosok és a nem kutyás közösség közötti feszültséget. A Kutyás Critical Mass célja, hogy "kutyatulajdonos és nem kutyás ne csak elviselje egymást, hanem együtt osztozzon a mindenki számára kellemesen élhető városi környezeten".


Az esemény október 12-én lesz,  a résztvevők a Szent István-bazilikától a Hősök teréig vonulnak majd együtt. A rendezvényre minden felelős kutyatartót és békés, jól szocializált ebet szeretettel várnak a szervezők.

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Melegfront

Maximum:
+7, +14 °C
Minimum:
+4, +9 °C

Hazánkban kedden délelőtt túlnyomóan erősen felhős, borult lesz az ég, a Dunántúlon többfelé lehet eső, zápor.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag