Életmód
Alrovatok
Mutatjuk, melyik volt a történelem eddigi legrosszabb éve
Minden időszaknak megvannak a jó és rossz pillanatai, történészek egy csoportja szerint azonban az 536-os esztendő kimagaslóan katasztrofális volt az emberiség számára. Csapások egész sorozatát kellett az ekkor élőknek elszenvedni.
Téli növénymentő kalauz – így maradnak életben a szobanövényeid a hideg hónapokban
A hideg hónapok nemcsak minket viselnek meg, hanem a lakásban velünk élő növényeket is. Télen a kevesebb fény, a száraz levegő és a fűtés mind próbára teszik a szobanövények ellenálló képességét. De egy kis odafigyeléssel és néhány egyszerű trükkel könnyen átvészelhetik a telet – és tavasszal új erőre kaphatnak.
„Majdnem kiborítottak a kerekesszékből a járdára” – Segítenél? Előbb tedd fel ezt a két kérdést
Minden hatodik ember ilyen vagy olyan fogyatékossággal él, boldogulásuk pedig nagyban függ a társadalom többi tagjának hozzáállásától. A Fogyatékos emberek Világnapjának idei célkitűzése biztosítani, hogy az érintettek is a közösség teljes értékű, aktív tagjaiként élhessenek.
Mennyi a normál nyugalmi pulzus, és mikor a legjobb megmérni?
A pulzusszám azt mutatja meg, hogy egy perc alatt mennyit ver a szív. Ez az érték kortól és egészségi állapottól függően változhat, nem árt azonban tisztában lenni néhány általános információval a pulzus tekintetében. Most letesztelheted, mennyit tudsz róla!
A fogyókúrás "csodaszerekről" adott ki állásfoglalást a WHO
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közzétette hétfőn első iránymutatását a GLP-1 típusú terápiák elhízás gyógyításában való alkalmazásáról, feltételesen ajánlva őket a világszerte több mint egymilliárd elhízott ember hosszú távú terápiájára.
Mentőszolgálat: már több mint kétmillió ember kapott ellátást az ügyeletekben
Meghaladta a 2 milliót az Országos Mentőszolgálat egységes alapellátási ügyeleti rendszerében az indulás óta ellátott betegek száma; az ellátottak egyharmada gyermek, illetve 18 év alatti fiatal volt. A rendszer működése, a betegellátás mindenhol zavartalan - közölte a mentőszolgálat kedden az MTI-vel.
A felhőátvonulások mellett alapvetően sok napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű kisebb eső, zápor, főképp az ország északkeleti, keleti felén zivatar is. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben ismét nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.