Szilveszter
Így veszélyeztetik a látásodat az ünnepek – a csillámporral és a csillagszóróval is jobb óvatosnak lenni
Szóródó fém- vagy üvegrészecskék, sérült kontaktlencse, sminkeléshez használt eszköz vagy akár a saját köröm is megkarcolhatja a szem felszínét, aminek következtében sérülés keletkezhet a szaruhártyán. A steril sóoldatos vagy műkönnyes öblítés gyors segítség lehet, de a fertőzés elkerülése érdekében ajánlott orvosi segítséget kérni – figyelmeztet a szakértő.
Jobb lenne kihagyni a szilveszteri pezsgőt? – Már egy kis alkohol is komoly nyomot hagy az agyadon
Az év végi stressz és a közelgő ünnepek miatt szinte minden háztartásban előkerül ilyenkor néhány alkoholos ital – akár csak egy gyors koccintás erejéig. Idén azonban ajánlott átgondolni, hogy valóban folytatjuk-e ezt a szokást.
Gyógyszerkereső
Nagyrészt derült idő várható, felhős tájak csak a délnyugati megyékben maradhatnak. Estig még kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, de a délnyugati megyékben éjszaka sem zárható ki csapadék. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, eleinte helyenként még erős, esetleg viharos közeli is a keleti, északkeleti országrészben.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.