Fertőző betegségek

Majomhimlő tünetei és kezelése

Mi a majomhimlő?

A majomhimlő egy ritka fertőző megbetegedés, amelyet az Orthopoxvírusok nemzetségébe tartozó majomhimlővírus okoz. Ugyanennek a nemzetségnek a tagja a variola, a fekete himlő kórokozója is. A majomhimlő azonban sokkal enyhébb megbetegedést vált ki a fekete himlőnél. Úgynevezett zoonózisról, azaz állatról emberre terjedő fertőzésről van szó. A vírus emberről emberre mérsékelten képes terjedni.

Tünetek

A majomhimlő előfordulása és okai

A majomhimlő vírusa régóta ismert: 1958-ban írták le először, amikor laboratóriumban tartott kísérleti majmok körében okozott járványkitörést. Az első emberi megbetegedést 1970-ben regisztrálták a mai Kongói Demokratikus Köztársaság területén. A fertőzés endemikusan Nyugat- és Közép-Afrikában van jelen. Neve ellenére a vírust elsősorban rágcsálók hordozzák, amelyekről harapás, karmolás, illetve egyéb közvetlen érintkezési formák útján ugorhat át a fertőzés az emberre. Emberről emberre szoros kontaktus útján, elsősorban testváladékokkal terjedhet, beleértve az intim együttlétet is.
A majomhimlő sokáig jellemzően behurcolt esetekként, illetve import állatok közvetítésével bukkant fel az afrikai kontinensen kívül, ritka fertőzésként. 2022 májusától azonban jelentősebb fertőzéshullám indult szerte a világban, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 2024 márciusáig 117 országból több mint 95 ezer igazolt esetet jelentettek. Ebből mintegy 27 ezret Európából, illetve 83 megbetegedést Magyarországról. A WHO-hoz összesen 185 majomhimlő okozta halálesetről érkezett jelentés ez idő alatt.

A majomhimlő tünetei

A fertőzés jellemző lappangási ideje egy-két hét, de akár három hét is eltelhet a megfertőződéstől számítva, mire megjelennek az első tünetek. A betegség bevezető szakaszában influenzaszerű panaszok jelentkezhetnek, beleértve lázat, hidegrázást, izomfájdalmakat, nyirokcsomó-megnagyobbodást, fejfájást és általános fáradtságot, gyengeséget.
Gyakran a kezeken jelennek meg a majomhimlőre jellemző hólyagok. Fotó: Getty Images
Gyakran a kezeken jelennek meg a majomhimlőre jellemző hólyagok. Fotó: Getty Images
Legtöbbször ezt követően egy-három nappal jelennek meg a majomhimlőre jellemző, erősen viszkető bőrelváltozások. Az eleinte lapos, foltszerű kiütések lassanként felhólyagosodnak, a hólyagokban pedig átlátszó vagy sárgás színű folyadék gyülemlik fel. Idővel aztán a hólyagok kifakadnak, leszáradnak, és a gyógyulási folyamat részeként helyükön heg képződik. A kiütések a test bármely részén feltűnhetnek, de leggyakrabban a tenyér, a talp, az arc, a szájnyálkahártya, a nemi szervek és a végbélnyílás körüli terület érintett. Vannak betegek, akiknél csak néhány bőrelváltozás alakul ki, míg másoknál akár több száz is. A tünetek általában kettő-négy hét alatt rendeződnek.

A majomhimlő szövődményei

A majomhimlő jellemzően enyhe vagy közepesen súlyos tüneteket okoz. Elsősorban legyengült immunrendszerű személyeknél azonban súlyos szövődményekhez vezethet. A bőrkiütések és a vakarózás miatt másodlagos bakteriális bőrfertőzések alakulhatnak ki. Felléphet továbbá tüdőgyulladás és látásromlással járó szaruhártya-gyulladás, nyelési nehézség és súlyos kiszáradáshoz vezető hányás, hasmenés. A fertőzésből ugyancsak létrejöhet vérmérgezés, avagy szepszis, agyvelő-, szívizom-, végbél-, makk- és húgycsőgyulladás. Legsúlyosabb esetben pedig a majomhimlő halált is okozhat.
Érdemes megemlíteni, hogy a vírusnak két nagyobb típusát, úgynevezett kládját különböztetjük meg. Az I-es klád Közép-Afrikában, a II-es klád Nyugat-Afrikában van jelen endemikusan. A kettő közül főként előbbi okoz súlyos megbetegedést: egyes járványkitörések során a halálozási aránya elérte a 10 százalékot is a múltban. A 2022-ben indult globális fertőzéshullám hátterében ugyanakkor a II-es klád áll, amely általában enyhébb megbetegedést vált ki fertőzés esetén.

A majomhimlő diagnózisa

Mivel a tünetek más betegségre is utalhatnak, majomhimlő gyanúja esetén fontos elkülöníteni a betegséget más hasonló kórképektől, így például a bárányhimlőtől, kanyarótól, bakteriális bőrfertőzésektől, rühességtől, herpesztől, szifilisztől és egyéb nemi úton terjedő fertőzésektől. Erre a célra laboratóriumi PCR-teszt szolgál diagnosztikus eszközként, amelyhez előzetesen a bőrkiütésekből szükséges mintát venni.

A majomhimlő kezelése

A majomhimlő az esetek túlnyomó többségében nem igényel kezelést, a betegek néhány hét alatt szövődménymentesen meggyógyulnak. A vírus terjedésének megelőzése érdekében fontos, hogy a fertőzött személy betegsége ideje alatt tartson távolságot másoktól. Ha nem megoldható a teljes elkülönítése, úgy mások társaságában húzzon a szájat és az orrot elfedő maszkot, környezetét pedig rendszeresen fertőtlenítsék. Ugyancsak fontos, hogy kerülje a kiütések vakarását, mivel az nemcsak másodlagos fertőzésekhez vezethet, de a test más részein is megjelenhetnek miatta bőrelváltozások. Hasonlóképpen a hólyagokat sem szabad piszkálni, kiszúrni, mert a gyógyulást ez sem gyorsítja fel. Tüneti kezelésként a fájdalomra vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók jöhetnek szóba, a viszketésre pedig helyileg ható bőrkrémek, gélek, a szájnyálkahártyán kialakuló hólyagok esetén sós vizes öblögetés. A végbéltáji kiütések okozta kellemetlenségek enyhítésében hatásos lehet a meleg vizes ülőfürdő is.
Súlyos lefolyású majomhimlős megbetegedés esetén kórházi kezelésre lehet szükség. Egyes antivirális szerek, amelyeket a fekete himlő ellen fejlesztettek ki, a majomhimlő esetén is hatásosak lehetnek.

A majomhimlő megelőzése

A WHO 2023. decemberi kockázatbecslése alapján Európában és így Magyarországon mérsékelt a veszélye annak, hogy bárki majomhimlővel fertőződjön meg. A megelőzést az általános higiéniai szabályok betartása szolgálja leginkább, illetve a diagnosztizált betegek elkülönítése.
Védőoltás a majomhimlő ellen egyelőre nem érhető el, ugyanakkor a fekete himlő ellen kifejlesztett vakcina ezzel a vírussal szemben is bizonyos fokú védelmet biztosít. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2022 őszén kiadott hivatalos ajánlása szerint oltást a munkájuk során fertőzéskockázatnak kitett egészségügyi dolgozók, valamint azok a más férfiakkal szexuális kapcsolatot létesítő férfiak kaphatnak, akiknél vagy kimutattak az elmúlt fél évben szexuális úton terjedő bakteriális fertőzést, vagy HIV-fertőzöttként több személlyel létesítenek szexuális kapcsolatot. Ugyancsak beolthatók az igazoltan majomhimlős fertőzöttek szoros kontaktszemélyei.
***
A cikk lektora dr. Kádár Emese Lenke felnőtt háziorvos. 2016 szeptemberében szerezte meg orvosi diplomáját, 2019 novemberében pedig háziorvosi szakvizsgáját is letette. Azóta önállóan látja el praxisa orvosi feladatait.

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.