Sokan örülnek majd a délutáni időnek a fagyos reggel és az ónos szitálás után

Délelőtt ködös, később többnyire napos, csapadékmentes időt tartogat a hétfő. A fagyos reggel és a ködös idő azonban okozhat némi kellemetlenséget.

A délnyugati tájakon kialakult köd és rétegfelhőzet idővel ritkul. Azt követően az ország nagy részén szinte zavartalan napsütés és csapadékmentes idő várható – legfeljebb kevés felhő jelenhet meg az égen.

téli ruhát viselő fiatal nő a szabadban
Fronthatással ma nem kell számolni. A fagyos reggel és a ködös idő azonban okozhat némi kellemetlenséget. Fotó: Getty Images

Időnként élénk, néhol erős lökések is kísérhetik a nyugatira, délnyugatira forduló szelet. A legenyhébb délutáni órákban általában 1 és 7 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére pedig -6 és +4 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint kritériumok szerinti veszélyes időjárási jelenség ma nem valószínű, ezért jelenleg nincs érvényben sem riasztás, sem figyelmeztetés. A nyugati, délnyugati határvidéken azonban éjszaka foltokban sűrű, zúzmarás köd képződött – ezeken a tájakon nem kizárt az ónos szitálás.

-24,9 fokot is mértek már ezen a napon

A december 29-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -24,9 Celsius-fokot 1937-ben jegyezték fel Zirc településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1985-ben mért eredmény tartja, amikor 19,1 fokot mutattak a hőmérők Somogyszob településen.

Most nem kínoz minket fronthatás

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint fronthatással ma nem kell számolni. A fagyos reggel és a ködös idő azonban okozhat némi kellemetlenséget. Az élénk, erős légmozgásnak köszönhetően viszont a levegőminőség kiváló lesz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol kisebb eső, záporeső az északkeleti tájakon előfordulhat. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között várható, de néhol egy-két fokkal magasabb, a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon pedig pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!