2025 top orvosi bravúrjai

A sebészek idén is elképesztő eredményekkel bizonyították, hogy lehetetlen nem létezik. Mutatjuk a leghajmeresztőbb orvosi bravúrokat.

2025-ben több kontinensen is beszámoltak olyan emberekről, akik irreálisan súlyos sérülésekből épültek fel, vagy éppen úttörő sebészeti beavatkozásokkal kapták vissza az életüket. Válogatásunkban a legmegdöbbentőbb, dokumentált eseteket gyűjtöttük össze.

Sebészek készülődnek egy műtéthez.
A sebészek idén is bravúros műtétekkel bizonyították: az orvostudomány fejlődése sosem áll meg. Fotó: Getty Images

Top orvosi bravúrok

Néhány hónappal ezelőtt egy dél-kínai férfit súlyos baleset ért: az asztalnál italozó ember ugyanis elesett, és egy 40 centis fémrúd átszúrta a fejét, mindössze 2 mm-re a életfontosságú agyi erektől. Tízórás műtéttel sikerült eltávolítani a vasat, és az esetre mostanra mindössze némi látáskárosodás emlékezteti a szerencsétlenül járt férfit. A beavatkozást végző sebészek szerint ez igazi orvosi csoda, hiszen valóban hajszálhíja volt annak, hogy az idegen test ereket sértsen meg – írta meg a Times of India.

Idén történt az is, hogy Svédországban egyetlen, 19 órás műtét során két új kezet ültettek át egy férfinak, aki korábban súlyos fertőzés miatt vesztette el végtagjait. A műtétet a stockholmi Söder Kórházban végezték negyven orvos és ápoló részvételével – számolt be a szintén szokatlan esetről a Bild. Mivel a férfi egy elhunyt személy kezeit kapta meg, a bonyolult műtét mellett a pszichés felkészítés is kulcsfontosságú része volt a beavatkozásnak. Pszichológus és pszichiáter is számos alkalommal beszélt a férfival, hogy mentálisan is felkészüljön az új helyzetre. Bár ma már tudja mozgatni az új végtagjait, arra még akár éveket is várnia kell, mire érezni is tud majd velük. 

Az sem lehetett kisebb bravúr, amikor a szemüregén keresztül távolították el egy nő agydaganatát. Ruvimbo Kaviyánál még 2023-ban diagnosztizáltak agyhártyadaganatot a szeme mögött található idegek és erek hálózatában. A hagyományos műtéti megoldás ilyenkor, hogy eltávolítják a koponya egy darabját, és az agy elmozdításával érik el a tumort. Ennél azonban sokkal kevésbé invazív módszer a szemüregen keresztüli megoldás, így a Leeds Teaching Hospitals sebészei ezt választották. Egy mindössze 1,27 centis bevágást ejtettek a nő egyik szemhéjánál, majd a daganatot endoszkóp segítségével távolították el. Orvosai szerint ez a technika számos hasonló betegséggel küzdő páciens életét mentheti meg a jövőben.

Szintén sci-fibe illő a „fog a szemben” sebészeti eljárás, amelynek köszönhetően újra láthatnak azok a páciensek, akik a legsúlyosabb szaruhártya- és szemfelszíni betegségekben szenvednek. Az eljárás első lépéseként kihúzzák a beteg egyik fogát, amibe műanyag optikai lencsét tesznek, majd beültetik a szemébe, ezzel alakítva ki a mesterséges szaruhártya tartószerkezetét. Az eljárás során – mely igen bonyolult és két műtétet is igényel – tulajdonképpen felvarrják a műanyag lencsét tartó fogat a szemgolyóra. Az eredmény egy rózsaszínű szem egy kis fekete körrel – ezen keresztül tud később látni a beteg. Bár a világon már több ilyen műtétet is elvégeztek, Kanadában 2025-ben került rá sor először.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
személyi kedvezmény
Közel 200 ezer forint jár vissza e betegségek után – Íme a lista
koleszterin
Kétnapos zabpehelykúra lehet a koleszterin ellenszere – Így lehet elkezdeni
ízületi fájdalmak
Természetes gyógymód ízületi fájdalomra: ez az olcsó, de tápanyagdús étel enyhíti a panaszokat
kávé
A kávé így hat a májra – Mutatjuk, naponta hány csészével érdemes meginni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +7 °C
Minimum: -3 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható. A keleti, északkeleti tájakon a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak és arrafelé helyenként zápor, hózápor előfordulhat. Az északnyugati szél a Sopron-Szeged vonal szélesebb sávjában egyre többfelé megélénkül, olykor megerősödik, késő délutántól azonban déliesre fordul a légmozgás, miközben gyengül is.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint kedden újabb hidegfronti hatás kínozhatja az arra érzékenyeket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered képről a házikedvenceket? Teszteld a tudásod! Ha valaki házikedvencre vágyik, bizony akadnak lehetőségek a kutyán és macskán túl is. Mennyire vagy jártas az egyéb fajok között? Tedd próbára tudásod kvízünkben!
kvíz
Hasmenéssel koplalni kell: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásodat! Azt valószínűleg könnyen felismered, ha hasmenéssel küzdesz, de vajon a probléma okaival, veszélyeivel és kezelésének módjaival is tisztában vagy? Kvízünkben letesztelheted tudásodat!