Életmód
Alrovatok
Durva váddal illette Elon Musk a WHO-t
Az országoknak nem szabadna alávetniük szuverenitásukat az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) – jelentette ki csütörtökön Elon Musk, a Twitter elnök-vezérigazgatója, akinek szavait a WHO főigazgatója nyomban visszautasította a mikroblogportálon, nevének említése nélkül álhírterjesztéssel vádolva meg az amerikai multimilliárdost.
Sarkvidéki hideg jön, védeni kell a gyümölcsfákat
Sarkvidéki eredetű levegő árasztja el a Kárpát-medencét a jövő hét elején, ezért keddtől védeni kell az éjszakai fagyoktól a virágzó gyümölcsfákat – figyelmeztet heti agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Sóoldat helyett fertőtlenítőt kapott, meghalt a beteg
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat két műtőssegéd ellen a Szigetvári Járási Ügyészség, egy szakorvos ellen pedig szándékos veszélyeztetés bűntette a vád, amiért egy műtét során fertőtlenítő szert használtak sóoldat helyett, és a beteg meghalt.
Minket is érinthet a kevés hó okozta energiahiány
Az olasz Alpokban tapasztalható súlyos hóhiány a nyár folyamán a víztározók készleteit és a Pó folyó vízszintjét is veszélyezteti – közölték a Nemzetközi Környezetfigyelő Központ (CIMA) szakértői. Arra is figyelmeztetnek, hogy mindez az áramtermelésre is hatással lesz, ráadásul Svájcban és Franciaországban is vízhiány lehet, ami csak fokozza az energiaválság hatásait.
Az ország döntő részén borult, párás, egyes részeken tartósan ködös időre van kilátás. Délnyugaton, illetve az északkeleti tájakon időszakosan csökken a felhőzet. Egyre többfelé előfordulhat kisebb eső, ónos eső, szitálás, ónos szitálás. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő este -5, +2 fok valószínű.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4, +1 fok között alakul, de északkeleten a derült részeken ennél jóval hidegebb is lehet. Markáns fronthatásra nem kell számítani, így ezekben a napokban a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentősebb megterhelés.