107 beteg macskával élt egy lakásban a kőbányai nő

Állatkínzás miatt bíróság elé áll az a nő, aki több mint száz macskát és egy kutyát tartott borzalmas körülmények között kőbányai lakásában. Havi 800 ezer forintot költött rájuk, speciális gyógynövénykeverékkel táplálta őket.

Az állatmentők 2019-ben mentették ki a kőbányai nő lakásából a 108 állatot, akik fertőzöttek, rühesek és soványak voltak. A 73 négyzetméteres lakás padlóját tíz centiméter vastagon borította állati ürülékírta a szomorú történetről az rtl.hu.

Blikknek egy szomszéd elmondta: a lakóközösség kifizette a nő lakásának fertőtlenítését és a teljes takarítást, aminek a költsége csaknem kétmillió forintra rúgott. Ennek az árával Júlia, a megvádolt nő még mindig tartozik nekik. Az állattartó asszony fölött lakó kisgyermekes családnak lett elege az áldatlan állapotokból, az elviselhetetlen bűzből, ők értesítették a hatóságokat. Júlia elmondása szerint soha életében nem volt 107 macskája, annyival szerinte nem is lehet együtt élni egy ekkora lakásban. 

"Engem bántalmaztak, és erőszakkal elvittek a pszichiátriára négy éve júliusban. Ezek nem állatvédők, hanem bűnözők. Hatóanyag-kutatással foglalkozom a barátommal, és egy speciális gyógynövénykeverékkel tápláltam a cicákat" – fogalmazott az állatkínzással megvádolt nő. 

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google HírekbenFacebookonInstagramonViberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +15 °C

Általában erősen felhős lesz az ég, de hosszabb-rövidebb napos időszakok szinte mindenütt előfordulnak. Sok helyen, adott pontban akár többször is kialakulhat zápor, zivatar, utóbbiakat elsősorban felhőszakadás kísérheti. Szélerősödés csak zivatar környezetében lehet. Késő este 15 és 20 fok között alakul a hőmérséklet. Fronthatás továbbra sem várható.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra