Megnéznéd a Vénuszt és az Uránuszt? Most megteheted

Látványos együttállás, „bolygósorakozó” lesz a jövő héten: március 30-án este a Vénusz és az Uránusz alig több mint egy foknyira látszik majd egymástól az égbolton.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint a két bolygó már alkonyat után megfigyelhető lesz a nyugati égen. Akinek nagyon éles szeme van, illetve teljesen sötét, vidéki égbolt alatt tud észlelni, akár szabad szemmel is megpillanthatja a vakítóan fényes Vénusz melletti nagyon halvány Uránuszt. Egy egyszerű kézitávcsővel azonban sokkal könnyebb megfigyelni a párost. Ennek segítségével a Vénusz vakítóan fényesnek, míg az Uránusz egy halvány, zöldes-kékes csillagnak látszik majd a Vénusztól balra, kicsit lefelé.

A Vénusz már negyed nyolc körül megpillantható lesz, egyszersmind iránytűként segíthet megtalálni az Uránuszt. A halvány bolygót azonban csak fél kilenc körül lehet majd meglátni. Az Uránusz és a Vénusz 2-3 évente közelítik meg egymást. A két bolygó legközelebb 2025. júliusában találkozik az égbolton, ám akkor megközelítőleg másfélszer akkora távolságban haladnak el egymáshoz képest, mint most. A mostaninál közelebb csak 2028. június elején lesz a páros egymáshoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.