Életmód
Alrovatok
A válság óta nem zuhantak ekkorát a reálbérek
A KSH friss adatai szerint 528 000 forint volt a januári bruttó átlagkereset. Ez 16 százalékkal magasabb az egy évvel korábbihoz képest, tekintettel azonban a fogyasztói árak 25 százalék feletti emelkedésére, a reálkeresetek jelentős mértékben lecsökkentek.
Infláció: brutálisan megdrágul idén a balatoni lángos
A balatoni büfék mostanában kezdenek kinyitni, ám a gyorsan változó környezetben nem tudják pontosan megmondani, milyen árakkal terveznek. Az azonban már biztos, hogy a lángos idén jóval drágább lesz, mint tavaly: a sima minimum 900 forint, a sajtos-tejfölös ára pedig akár a 2000 forintot is elérheti.
Az ország döntő részén borult, párás, egyes részeken tartósan ködös időre van kilátás. Délnyugaton, illetve az északkeleti tájakon időszakosan csökken a felhőzet. Egyre többfelé előfordulhat kisebb eső, ónos eső, szitálás, ónos szitálás. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő este -5, +2 fok valószínű.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4, +1 fok között alakul, de északkeleten a derült részeken ennél jóval hidegebb is lehet. Markáns fronthatásra nem kell számítani, így ezekben a napokban a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentősebb megterhelés.