Mutatjuk, hol lehet ma jégeső és viharos szél

Keddre a fővárosra és több megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki erős széllökések veszélye miatt, az ország keleti részén pedig zivatarokra is készülni kell.

Kedden felhőátvonulásokra számíthatunk. A többórás napsütés mellett elszórtan vegyes halmazállapotú, záporos csapadék és zivatar is előfordulhat. A délelőtti óráktól ismét viharossá fokozódik az északnyugati szél. A legenyhébb órákban mindössze 4-9 Celsius-fokot mérhetünk, késő estére pedig -3 és +4 fok közé hűl majd a levegő – olvasható a Kiderül időjárás-előrejelzésében.

Kedden az egész országra vonatkozóan elsőfokú figyelmeztetés van érvényben – hol a várhatóan erős széllökések, hol a heves zivatarok veszélye miatt. Mint írták, a legerősebb lökések akár a 70-80 km/h-s sebességet is meghaladhatják. Veszélyforrást jelent továbbá a villámlás is, az intenzív gócokban azonban jégdarára és hódarára is számítani lehet.

nő kifordult esernyővel áll az esőben
Erős széllökésekre és zivatarokra is készülhetünk. Fotó: Getty Images

Felhős, csapadékos napok jönnek

Szerdán ugyan erősen felhős időre van kilátás, szerencsére csak néhány helyen fordulhat elő egy-egy jelentéktelen eső. A szél azonban időnként megélénkülhet, és akár erős lökések is előfordulhatnak. Délután 7 és 13 fok közötti értékeket mutathatnak majd a hőmérők.

Csütörtökön is még többnyire felhős lesz az ég, délutántól pedig egyre több helyen eleredhet majd az eső. A légmozgás ezen a napon is élénk, néhol erős lesz. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet általában -2 és +6 fok között várható. Fagyra főként az északi és a keleti vidékeken számíthatunk – arrafelé a fagyzugokban akár -6 fokig is lehűlhet a levegő. A délutáni csúcsérték ezzel szemben 10 és 20 fok között valószínű – nyugat-délnyugat felé haladva lesznek egyre magasabbak az értékek.

A péntek hajnal már fagymentesnek ígérkezik

A hét utolsó munkanapján már fagymentesnek ígérkezik a hajnal, várhatóan csak 3 és 11 fok közé hűl majd a levegő. A csapadékzóna kelet felé haladva, fokozatosan elhagyja az országot. Napközben a felhőzet egyre nagyobb területen szakadozik, a képződő gomolyfelhőkből ugyanakkor szórványosan záporok is kialakulnak, néhol pedig az ég is megdörrenhet. A maximum-hőmérséklet többnyire 15 és 21 fok között alakul majd, de északkeleten ennél hűvösebb is lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!