Üzenetet küld a világűrbe a pápa

A Vatikán a pápa reményre buzdító üzenetét küldené el az ismeretlenbe.

A Vatikán a világűrbe készül eljuttatni egy digitális minikönyvet, amely Ferenc pápának 2020-ban, a koronavírus-világjárvány tombolása idején elhangzott, reményre buzdító üzenetét tartalmazza – közölte hétfői római sajtótájékoztatóján az Apostoli Szentszék.

A földi határokon túlra juttatnák el az üzenetet

A "nanokönyvet" a SpaceX amerikai vállalat Falcon 9 hordozórakétája helyezi majd Föld körüli pályára 525 kilométer magasan. A rakéta június 10-én indul a kaliforniai Vandenberg légitámaszpontról – jelentette be a Vatikán. Az alig 2 milliméteres, mikrovéséssel készült elektronikai eszközt egy napelemekkel ellátott, mintegy harminc centiméteres négyszögletes műhold (CubeSat) belsejében helyezik el, amelyet a torinói műszaki egyetem diákjai építettek.

Vatikán
A földi határokon túlra juttatnák el a Vatikán üzenetét. Fotó: Getty Images

A mikrokönyv a Ferenc pápa által 2020. március 27-én, a Covid-19-világjárvány tombolása idején elmondott beszédét tartalmazza. Ezen a napon a katolikus egyházfő - egyedül a kihalt és eső áztatta Szent Péter téren - felszólította a "riadt és elveszett" világot, hogy vizsgálja felül a prioritásait.

A Spei Satelles (a remény műholdja) elnevezésű programot a Vatikán, az Olasz Űrügynökség és több olasz intézet közösen valósítja meg. Az együttműködés célja, hogy eljuttassák a remény szavait "a földi határokon túlra" – magyarázta Giorgio Saccoccia, az Olasz Űrügynökség elnöke.

A pápa 2017 októberében videóösszeköttetés segítségével beszélt élőben a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén tartózkodó űrhajósokkal, amit már korábban elődje, XVI. Benedek pápa is megtett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra