Életmód
Alrovatok
Foltok az arcon: így tüntessük el
Az öregségi foltok kialakulása az idő múlásával jóformán elkerülhetetlen, mégis sokan csak akkor kezdenek el foglalkozni vele, amikor már elindult a hiperpigmentáció. A kezelésnél tehát sokkal fontosabb lenne a megelőzés, hiszen a pigmentfoltok keletkezésének könnyebb elébe menni, mint utólag eltüntetni azokat. Utánajártunk, milyen lehetőségek vannak, illetve mely megoldások azok, amiket tilos alkalmazni.
Mutatjuk, mely élelmiszerek drágultak a legjobban
Átlépte a lélektani határt és 10,7 százalékra nőtt az éves infláció májusban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Legutóbb 2001 nyarán volt két számjegyű áremelkedés, akkor 10,8 százalékon tetőzött a pénzromlás üteme.
Visszahív egy kávéfőzőt az IKEA, mert felrobbanhat
Visszahívja az IKEA az összes, rozsdamentes acél biztonsági szeleppel ellátott Metallisk kávéfőzőjét, mivel a termék használat közben szétrobbanhat. A kávéfőzőt a vásárlók bármelyik IKEA-áruházba visszavihetik, ahol a termék teljes vételárát visszakapják.
Felfedezték, hogyan tangóznak az agy idegsejtjei
Agyunk idegsejtjei egy közös ritmusra hangolódva kódolják a teret és navigálnak minket - állítja egy hazai vonatkozású nemzetközi kutatócsoport. Az úgynevezett gamma oszcilláció bizonyos szempontból egyfajta táncra, leginkább a tangóra hajaz.
Túlérzékeny bőrre is van megoldás
Feszülő és égő érzés, valamint kipirosodás - akiket érint, azok ismerik a túlérzékeny bőr kellemetlen tüneteit. Az epidemiológiai tanulmányok alapján minden korábbinál több ember észleli magán a túlérzékeny bőr tüneteit a stressz, az allergének és a környezeti ártalmak következtében. Hogyan lehet kezelni és megszüntetni a tüneteket? - cikkünkből kiderül.
Mit tehetünk a bőrfoltok ellen? Halványítsuk!
Vannak, akik szeretik a szeplőiket, de sokan véglegesen megszabadulnának az apróbb-nagyobb pöttyöktől. A különféle bőrfoltokat meglehetősen nehéz sminkeléssel eltüntetni, olyan megoldást kell keresni, amit hatékonyan használhatunk a bőr sötétebb elváltozásainak csökkentésére. Miből választhatunk?
Meglepő felfedezés a határozott emberekről
Vannak emberek, akik még az élet legapróbb kérdésein is sokáig vacillálnak, nehezen határozzák el magukat, míg mások bármilyen döntést képesek szinte azonnal és a legnagyobb határozottsággal meghozni. Egy friss tanulmány szerint ugyanakkor utóbbiak sem feltétlenül hoznak jobb döntéseket.
Fél percig sem tart kideríteni, hogy valaki covidos-e
A közegészségügyi szakemberek a koronavírus-járvány kirobbanása óta vártak egy olyan tesztelési megoldásra, amely nem invazív, olcsó, gyors és pontos. Úgy tűnik, hogy Európában heteken belül debütálhat az eszköz, amely 20 másodperc alatt megmondja, hogy valaki covidos-e, vagy sem.
Kevesen tudják, mennyire veszélyes a felfázás
A bármely évszakban jelentkező felfázás első számú tünete a folyamatos, sürgető vizelési inger, amelyet nem követ megkönnyebbülés, hanem sokkal inkább az égő, csípő érzés és a fájdalom. Ráadásul, ha nem kezeljük időben, akár komoly húgyúti fertőzés alakulhat ki belőle.
Döntően erősen felhős vagy borult, párás, helyenként ködös időre számíthatunk - főként délnyugaton nagyobb területen tartós köd is kialakulhat -, ugyanakkor a keleti tájakon még maradhatnak kevésbé felhős körzetek. A szakadozott csapadékzóna tovább halad kelet, északkelet felé, amely több helyen okoz kisebb esőt, záport - a csapadék súlypontja reggelre a keleti országrészre helyeződik. Emellett a ködös, rétegfelhős tájakon szitálás is előfordulhat. A keleti, délkeleti többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -1, +7 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.