Képzeljük el, hogy egy fontos másnapi állásinterjú előtt állunk. Egy ilyen helyzetben sokan igyekeznek gondolatban felkészülni a várható kérdésekre, keresve a megoldást, hogy az interjú végül a lehető legjobban sikerüljön. Vannak azonban, akik nem tudják elengedni az aggodalmaikat, és minduntalan attól rettegnek, hogy a beszélgetés rosszra fordul majd. Újból és újból a legrosszabb forgatókönyvek játszódnak le előttük, még ha ezek akár teljesen elrugaszkodottak is a valóságtól. Mint azt Patricia Riddell, a Readingi Egyetem alkalmazott idegtudományi professzora a The Conversation oldalán megjelent cikkében írja, ez a felfogás gyakrabban fordul elő azok körében, akik jobban ragaszkodnak ahhoz az érzéshez, hogy mindent az irányításuk alatt tudnak tartani. Ez egyszersmind kapcsolatba hozható a szorongással is, így a folyamatos borúlátás talán bizonyos mentális egészségügyi problémák kialakulásában is szerepet játszhat.
Az ilyesfajta negatív gondolkodás abból az elképzelésből ered, hogy ha elképzeljük, hogy minden rosszul sül el, akkor talán képesek leszünk jobban megvédeni magunkat a károktól – úgy fizikailag, mint mentálisan. Csakhogy ez a stratégia kizárólag akkor működik a szakember szerint, ha képesek vagyunk helyesen megjósolni, mi fog történni egyes élethelyzetekben, és hogy hogyan fogjuk tőle érezni magunkat. Amikor elképzelünk egy jövőbeli eseményt, egyszersmind át is éljük az általunk megalkotott történet okozta érzelmi hatást. Ezt a reakciót használjuk aztán fel arra, hogy feltárjuk, hogyan fogunk érezni a jövőben. Csakhogy a módszer gyakran félrevezető, hiszen nem tudunk minden eshetőséget előre elképzelni. Végeredményben tehát könnyen hibás érzelmi választ alakíthatunk ki a fejünkben az adott jövőbeli helyzetre.
Ez azért is nagy probléma, mert viselkedésünket és tetteinket nagyban befolyásolja, hogy mit várunk a jövőtől. Ismert, hogy akik pesszimistábbak, ritkábban próbálnak ki új dolgokat. Amikor pedig mégis, gyakran csak a rosszat látják az átélt élményekben, illetve rossz emlékeket őriznek meg utólag a történtekről. Hosszú távon csak egyre inkább elzárkóznak majd az újdonságoktól. Végeredményben tehát a borúlátás felesleges stresszt és szorongást idézhet elő, illetve meggátolhatja, hogy olyasmibe fogjunk, amit talán élveznénk, illetve amiből tanulhatnánk. Lássuk tehát, mit tehetünk a szakértő szerint annak érdekében, hogy ne rágódjunk feleslegesen olyasmi miatt, ami közel sem biztos, hogy be fog következni.
Hozzuk meg a nagy döntéseket reggel
Éjszakánként sokat jár az agyunk az előttünk álló feladatokon, és ilyenkor többet is aggódhatunk a jövőnk miatt. Az agy racionális gondolkodásért felelős része alvás közben kevésbé aktív, miközben az érzelemszabályozást felelős területek aktivitása fokozódik. Emiatt aztán általában érzelmi alapon közelítjük meg a jövőnkre vonatkozó kérdéseket akkor is, ha ébren vagyunk éjszaka. Emellett az alváshiány is még érzékenyebbé tehet, felnagyíthatja félelmeinket. Mindezek oda vezetnek, hogy arra fogunk csak fókuszálni, mi mehet félre egy adott közeljövőbeli esemény során, és minduntalan azt fogjuk érezni, hogy sehogy sem jöhetünk ki jól a dologból. Éppen ezért igyekezzünk mindig emlékeztetni magunkat, hogy amikor az ágyban fekve a jövőn rágódunk, aligha gondolkodunk racionálisan. Várjunk tehát a döntéshozatallal reggelig, hogy kellően kipihenten vehessük számba a lehetőségeket.
Igyekezzünk kíméletesebbek lenni az önkritikával
A borúlátást nagyban befolyásolhatja önértékelésünk, illetve az önmagunkkal szemben megfogalmazott, akár nagyon erős önkritika. Érdemes lehet tehát inkább úgy gondolkodni, hogy valaki más szemszögéből, úgymond kívülről igyekezzünk megítélni a helyzetünket. Vajon akkor is annyira sarkosan és elítélően fogalmaznánk meg a véleményünket, ha valaki más járna a mi cipőnkben? Aligha. Legyünk tudatosak azon a téren, hogy milyen nyelvezetet használunk önkritikánk megfogalmazására stresszes szituációkban. Ha azon kapjuk magunkat, hogy minősíthetetlen hangnemet ütünk meg gondolatainkban, akkor tegyünk egy lépést hátra, és próbáljunk meg kedvesebben beszélni önmagunkkal.
Építsünk fel egy jobb forgatókönyvet
Még ha a múltban akadtak is kellemetlen tapasztalataink, egyáltalán nem tövényszerű, hogy a jövőben is minden ugyanabban a rossz mederben zajlik majd. Ha tehát hajlamosak vagyunk pesszimistán látni a világot, akkor próbáljunk meg tudatosan felépíteni egy olyan szcenáriót az előttünk álló kihívásokról, amelyben minden jól alakul, minden sikerül. Ez segíthet csökkenteni a szorongásunkat. Egy másik stratégia, hogy nemcsak egy, hanem több pozitív kimenetelű forgatókönyvet is elképzelünk. Persze ez mesterkéltnek tűnhet, de a lényeg éppen az, hogy felismerjük, hogy ezeket a sztorikat mi magunk alkotjuk, ennél fogva valóban csak kitalációról van szó, nem a rideg valóságról.
Magunkkal szemben is lehetünk empatikusak
Az együttérzés és az empátia abban segít, hogy kapcsolatot teremtsünk másokkal. Érdekesség azonban, hogy ezek az érzések önmagunkkal szemben kevésbé érvényesülnek. Elég azonban, ha csak arra gondolunk, hogy mit tanácsolnánk egy barátunknak, ha hasonló helyzetben lenne, mint mi, és máris előcsalogathatjuk az empatikus énünket. Minél gyakrabban gyakoroljuk ezt, annál könnyebben fogjuk megtalálni a megoldást látni, hogy a problémára fókuszálnánk.
„Megvan a célja annak, hogy igyekszünk előre megtervezni, mi sikerülhet rosszul a jövőben – méghozzá az, hogy ezáltal megóvhassuk magunkat a potenciális veszélyektől. Ha azonban gyakran kapjuk azon magunkat, hogy a lehető legrosszabb lehetőségeken rágódunk, főként, ha ez már a lelki egészségünk rovására is megy, akkor fontos, hogy emlékeztessük magunkat, hogy olyan dolgok miatt aggódunk, amelyek talán meg sem történnek. Ha pedig mégis, akkor talán kiderül majd, hogy nem is annyira rosszak, mint gondoljuk” – magyarázza Patricia Riddell.
