D-vitamint szedett, nyolc napra kórházba került egy férfi

Súlyos tünetekkel került kórházba az Egyesült Királyságban egy középkorú férfi, akiről kiderült, hogy hónapokon keresztül óriási mennyiségben szedett étrend-kiegészítőket. Mind közül a D-vitamint adagolta túl a legnagyobb mértékben.

A férfi egy táplálkozási tanácsadó javaslatára kezdett vitaminpótló kúrába. Mint azt az IFLScience a BMJ Case Reports című orvosi folyóiratban megjelent esettanulmányt szemlézve írja, naponta 150 ezer (!) nemzetközi egység (NE) D-vitamint, ezer milligramm folsavat, négyezer milligramm omega-3 zsírsavat, 50 milligramm B3-vitamint vett be. Ezen felül változó mennyiségben C-vitamint, K2-vitamint, B2-vitamint, B6-vitamint, szelént, cinket, az aminosavak közül L-lizint, taurint és glicint, továbbá kolint, kalciumot, magnéziumot, probiotikumokat és – ki tudja, milyen megfontolásból – még bóraxot is . Utóbbi vegyi anyag egyébként nagy mennyiségben a szervezetbe jutva kifejezetten mérgező, és elsősorban tisztítószerekben, rovarirtókban alkalmazzák.

Nagyjából négy hónap telt el így, mire a férfi egyre súlyosbodó tünetei miatt kórházba került. Addigra visszatérő hányással, émelygéssel, alhasi fájdalmakkal, alsó végtagi fájdalmakkal, fülzúgással, szájszárazsággal, állandó szomjúsággal és hasmenéssel is küzdött. Mi több, a testsúlya is közel 13 kilogrammal csökkent. Az eset tanulsága, hogy bár a vitaminok és ásványi anyagok esszenciálisak szervezetünk számára, mint minden mással az életben, ezekkel is fontos mértéket tartani.

D-vitamin, táplálékkiegészítő, étrend-kiegészítő
A D-vitamint is túl lehet adagolni. Fotó: Getty Images

A D-vitamin is okozhat mérgezést

Nézzük például a D-vitamint, hiszen ezt adagolta túl a legnagyobb mértékben a brit férfi. A D-vitamin hiánya gyermekkorban angolkórt , felnőtteknél pedig csontlágyulást idézhet elő, ezáltal csontdeformitásokat, rohamokat, fogászati és egyéb problémák egész sorát. Mivel ennyire fontos vitaminról van szó, számos országban kötelezően dúsítják vele a tejet, közte Kanadában, Svédországban, Finnországban és Ausztráliában, de önkéntes alapon az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is alkalmazzák ezt a módszert. Emellett egyes reggeliző pelyhek és kenyerek is tartalmaznak hozzáadott D-vitamint. Mindazonáltal napsugárzás hatására bőrünkben is képződik D-vitamin, és sokak számára ez önmagában is elég.

Egészségünk megőrzéséhez ugyanis naponta csupán 400 NE D-vitaminra van szükségünk. Az esettanulmányban bemutatott férfi ennek a 375-szörösét szedte hónapokon keresztül. „A D-vitamin egy zsíroldékony vitamin, akárcsak az A-, E- és K-vitamin. Ennek következtében széles körben eloszlik a zsírszövetekben” – írják az esettanulmány szerzői. Hozzáteszik, emiatt aztán a D-vitamin-mérgezés tünetei is több szervrendszerre kiterjedhetnek. A lehetséges panaszok palettája kiterjed olyan neuropszichiátriai tünetektől, mint a kimerültség, zavartság, apátia, pszichózis, depresszió vagy akár a kóma, emésztőrendszeri tüneteken át, mint az alhasi fájdalom, hányás, székrekedés, gyomorfekély és hasnyálmirigy-gyulladás, egészen a szív-érrendszeri problémákig, beleértve a magas vérnyomást és a szívritmuszavarokat, de kialakulhat miatta súlyos veseelégtelenség is.

Ráadásul a D-vitamin felezési ideje igen hosszú, így a túladagolás akár hetekre megbetegítheti az embert. Az érintett beteg például azonnal felhagyott a táplálékkiegészítők szedésével, amikor bekerült a kórházba, de a panaszai nem múltak el egyik napról a másikra. A laborvizsgálatok akut vesekárosodást mutattak ki nála, továbbá emelkedett kalcium- és D-vitamint-szintet a szervezetében – utóbbi mintegy hétszeresen haladta meg a normálértéket. Nyolc napig tartották bent a kórházban, közben intravénásan pótolva dehidratálódott szervezetében a folyadékot, valamint bifoszfonáttal kezelték a csontritkulás megelőzése érdekében. A bifoszfonátot – hányáscsillapítóval egyetemben – a kórházból való távozás után is szednie kellett. „Ez az eset is rávilágít a táplálékkiegészítők mérgező potenciáljára, amelyeket amúgy biztonságosnak tekinthetünk mindaddig, amíg nem szedjük túlzott mennyiségben vagy veszélyes kombinációban” – figyelmeztettek a tanulmányt jegyző orvosok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.