Tovább enyhül a kánikula

Országszerte fátyol- és gomolyfelhők mögé bújhat a nap a hét végére, helyenként záporok, zivatarok is lecsaphatnak.

Enyhül a kánikula a hét utolsó napjaiban, országszerte csapadékra is számíthatunk – írja a Kiderül . A hét utolsó napjaiban 30 fok alatt marad a hőmérő higanyszála.

Fokozatosan enyhül a kánikula

Pénteken a délelőtti óráktól egyre többfelé szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, kisüt - a Nyugat-Dunántúlon már több órára - a nap. A középső és keleti tájakon ugyanakkor délutántól gyakran lesz erősen felhős az ég. Délelőttig főleg a Dél-Dunántúlon még előfordulhat gyenge eső, majd elszórtan várható zápor, zivatar, délután a Duna vonalának tágabb környezetében, valamint az Északi-középhegységben. Az északi, északnyugati szelet főleg a Dunántúlon erős, annak nyugati részein viharos lökések kísérik, de zivatarban is viharossá fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között valószínű. Késő estére többnyire 17 és 22 fok közé hűl le a levegő.

időjárás, kánikula
Fokozatosan enyhül az elmúlt napokban tapasztalt kánikula. Fotó: Getty Images

A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható szombaton, főként a keleti megyékben van esély néhol záporra, zivatarra. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul. Vasárnap elszórtan, nagyobb számban az északkeleti megyékben valószínű zápor, zivatar. Az északnyugati szél megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul majd.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!