Életmód
Alrovatok
Meglepő magyar felfedezés a fehérjékről
Az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem kutatói az S100 fehérjecsaládot vizsgálva arra az eredményre jutottak, hogy a sokféle betegség kialakulásában szerepet játszó fehérjecsalád körülbelül fele „szabados életet él”, azaz gyakran váltogatja molekuláris partnereit.
Kiderült, mennyit drágultak az élelmiszerek
Közel harmadával kellett többet fizetni élelmiszerekért itthon augusztusban, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb gyorsjelentéséből. Minden termékkategóriát figyelembe véve a fogyasztói árak 15,6 százalékkal emelkedtek.
Hatósági áras lesz a tűzifa
Negyedével kell csökkenteniük gázfogyasztásukat az állami intézményeknek – jelentette be a csütörtök délelőtti kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A lakosság fűtési igényeinek biztosítása érdekében pedig hatósági áras tűzifaprogram indul.
Átmenetileg nagyobb területen szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, ki is derülhet az ég, majd délnyugat felől ismét egyre több helyen beborul. Hajnalig csak helyenként fordulhat elő hószállingózás kisebb havazás. Ezt követően egy csapadékzóna képződik a Dél-Dunántúl és a középső országrész fölött, melyből eleinte még többnyire havazás valószínű, a délnyugati megyékben viszont már a reggeli órákban fagyott eső, ónos eső is lehet. A Dunántúl északi felén élénk, néhol erős lökések kísérhetik a délkeleti szelet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és 0 fok között alakul, de az átmenetileg kevésbé felhős tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.