Tovább drágul októbertől a kenyér

A tavalyinál jóval kevesebb búza termett, ami még feljebb nyomja a liszt árát, emiatt pedig októbertől tovább drágulhat a kenyér. A kukoricaterméssel még nagyobb a gond a szakemberek szerint.

A tavalyi 5,3 millió tonnával szemben idén 3,7-3,8 millió tonna búza termett – mondta el a VG-nek Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke. A szakember szerint a malmok a világpiaci áraknál magasabb hazai búzaárakkal küzdenek, és októbertől újabb áremelést terveznek.

Versenyképtelenné váltak a magyar malmok a román piacon

A búza hazai felértékelődésében a szakember szerint benne van, hogy a hazai kukorica- és napraforgótermés is nagyon gyenge lesz. A kukoricatermés az eddigi előrejelzések szerint várhatóan a hazai szükségleteket sem fogja majd fedezni. Egyelőre a termelők is összefogtak, és tartják az árujukat. Most mindenki az olcsóbb ukrán búzára vár, amely – főleg a logisztikai nehézségek miatt – egyelőre csak kisebb mennyiségben érkezik az országba, és nem is tudta lejjebb vinni az árakat. Szemben Romániával, ahová Ukrajnából legalább öt határátkelőn érkezhet a gabona. Ők hamar kaptak olcsó ukrán búzát, ami levitte az árakat. A magyarországi malmok ezért versenyképtelenné váltak a román piacon, ami pedig nem jelentéktelen, mivel eddig éves szinten 150 ezer tonna magyar lisztet vett fel. 

kenyér, drágulás
Tovább drágulhat a kenyér októberben. Fotó: Getty Images

Augusztusban már emeltek egy nagyot a malmok, akkor a zsákos kiszerelésű liszt 180 forint körüli kilogrammonkénti árát vitték fel körülbelül 220 forintra. Ahogyan Lakatos Zoltán fogalmazott, „akkor árazta be a szakma a magasabb idei búzaárakat”, miután az első fél évben még a tavaly megvett olcsó kenyérgabonával átlagoltak. 

A költségnövekedések miatt viszont októberben újabb 10 forintos emelés várható, ami valószínűleg nem is az utolsó lesz ebben a búzaszezonban, és ennek hatása lesz a kenyér árára is. A költségnövekedéseket Lakatos Zoltán azzal érzékeltette, hogy a jelenlegi energiaárak mellett az egy kiló lisztre vetített áramköltség magasabb lesz, mint az őrlés összes egyéb költsége. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!