Hatósági áras lesz a tűzifa

Negyedével kell csökkenteniük gázfogyasztásukat az állami intézményeknek – jelentette be a csütörtök délelőtti kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A lakosság fűtési igényeinek biztosítása érdekében pedig hatósági áras tűzifaprogram indul.

Az energiaárak emelkedése következtében gazdasági válsághelyzet alakult ki Európában, és az energiaválság legfőbb összetevője a gázár, amely az elmúlt időszakban 10-15-szörösen haladta meg a másfél évvel ezelőtti árakat – mutatott rá a miniszter. Kifejtette, a szerdai kormányülésen ezért döntést hoztak arról, hogy a kórházak és bentlakásos szociális intézmények kivételével valamennyi állami szerv és állami tulajdonú gazdasági társaság számára 25 százalékos csökkentést írnak elő a gázfogyasztásban. Emellett újságírói kérdésre Gulyás arról is beszélt, hogy szintén a kórházak, a szociális intézmények, valamint az iskolák kivételével a közigazgatási intézmények esetében csupán 18 Celsius-fokig szabad majd felfűteni az épületeket a fűtési szezonban.

„Mindenkit arra kérünk, hogy a gázzal és az árammal is – az ésszerűség keretein belül –, ha tud, óvatosan bánjon” – fogalmazott a miniszter a kormányinfón. Kitért rá, a kormányzat tűzifa- és barnaszénprogramot hirdet. Ennek keretében a jövő héttől már nemcsak a tüzépeken, hanem közvetlenül az erdőgazdaságoktól is lehet majd tűzifát vásárolni. Ezen felül valamennyi fatermékre hatósági árat állapítanak majd meg. Az átvételi helyek kijelölése és a pontos részletek kihirdetése a jövő hét közepéig várható. Gulyás arra tett ígéretet a sajtótájékoztatón, hogy ha nem is azonnal, de a fűtési szezon kezdetéig mindenkinek képesek lesznek az erdőgazdaságok legalább tíz köbméter fát biztosítani. A szénprogram célja egyelőre a barnaszén-kitermelés növelése: a jelenlegi évi 50 ezer tonnáról ezt akár 280 ezer tonnára is lehetséges bővíteni.

tűzifa, kandalló
Hatósági árat vezetnek be a tűzifára, amelyet immár közvetlenül az erdőgazdaságoktól is be lehet szerezni. Fotó: Getty Images

A vállalati szektorban külön programot dolgoznak ki az energiaintenzív kis- és középvállalkozások számára, amely mind a gázra, mind a villanyra ki fog terjedni. Gulyás szerint elsősorban munkahelyvédelmi programra van szükség, mert fennáll a veszély, hogy a kulcsfontosságú termelőcégek kiesésével a teljes termelési lánc összeomlik, ezáltal munkahelyek sokasága szűnhet meg az országban.

A távhőről szólva leszögezte, a lakossági fogyasztók számára nem változnak a távhőárak. Ugyanakkor minden érintett lakást egyedi mérőórával szerelnek fel. Gulyás elmondása alapján négy-öt évig tartó folyamat lesz, mire minden érintett háztartásba eljutnak a mérőórák, amelyek árát az ipari fogyasztóktól tervezik begyűjteni a távhő árának emelésével.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!