Kiderült, mennyit drágultak az élelmiszerek

Közel harmadával kellett többet fizetni élelmiszerekért itthon augusztusban, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb gyorsjelentéséből. Minden termékkategóriát figyelembe véve a fogyasztói árak 15,6 százalékkal emelkedtek.

Az élelmiszerárak 30,9 százalékkal ugrottak meg 2021 és 2022 augusztusa között. A margarinért 66,9, a kenyérért 64,3, a sajtért 61 százalékkal hagyunk többet a kasszáknál. Emellett átlag felett drágultak a száraztészták (57,9 százalék), a tejtermékek (54,7), a vajak és vajkrémek (54,5), a péksütemények (45,4), a tojás (42), a rizs (40,9), a baromfihúsok (40,4), valamint az édesipari lisztesáruk (40,4) is – olvasható a KSH jelentésében. Eközben az idényáras élelmiszerek, így a burgonya, valamint általában a friss zöldségek és gyümölcsök 15,9 százalékkal kerülnek többe. A csokoládé ára 17,1 a cukoré 9,3, az étolajé 5 százalékkal növekedett egy év alatt.

élelmsizerbolt, fiatal pár, bevásárlás
Egy év alatt hatalmasat emelkedtek az élelmiszerkárak Magyarországon. Fotó: Getty Images

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 13,1 százalékkal drágultak. Az állateledelek ára 40,3, a palackos gázé 27,4, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 26,7, a testápolási cikkeké 20,3, a járműüzemanyagoké 6,2 százalékkal ment feljebb. A tartós fogyasztási cikkek közül a konyha- és egyéb bútorokért 20,9, az új személygépkocsikért 19,9, a szobabútorokért 19,3, a használt személygépkocsikért 18,1 százalékkal kellett többet fizetni idén augusztusban. A szolgáltatások díja átlagosan 7,7 százalékkal emelkedett. A taxi 27,3, a lakásjavítás és -karbantartás 21,7, a járműjavítás és -karbantartás 18,1, az üdülési szolgáltatás 13,5 százalékkal került többe. A lakbérek 12,5 százalékkal emelkedtek.

Mint arra a Telex cikke emlékeztet, az infláció a koronavírus-pandémia miatti lezárások tavalyi feloldásakor indult meg. Akkor a gazdasági újraindulást követő termék- és alapanyaghiány fűtötte, ezt fejelte meg idén februártól a háború, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát. Nemcsak az energiaárak emelkedtek óriási mértékben, de az ukrán gabonaexport kiesése a világ élelmiszerellátását is jelentős nehézségek elé állítja. Végezetül a rendkívül aszályos nyár is súlyosbította a helyzetet. A Telex szerint itthon már az év végén elérhető az infláció mértéke a 20 százalékot, a jövő év végére azonban talán visszatérhet a normális mederbe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.