Életmód
Alrovatok
Nem okoz szívbetegséget a fehérje, amiről eddig azt hittük!
Egy kedden közzétett brit tanulmány szerint a szervezetben zajló gyulladás egyik legfontosabb markere, egy fehérje mégsem játszik szerepet a szívbetegség kialakulásában. A C-reaktív protein nem vesz részt közvetlenül a koszorúér-betegség kialakulásában.
Repülés és trombózis: erre figyelnie kell, ha utazik!
A sokat utazó embereknél jelentősen magasabb a potenciálisan életveszélyes vérrögképződés esélye a lábszárban. Ez a kockázat akár háromszoros is lehet. Az utazás minden két órája 18 százalékkal emeli a rizikót, a repülőgép esetében ez 26 százalék.
Napközben elsősorban északkeleten, kisebb területen délnyugaton csökkenhet a felhőzet, de másutt várhatóan marad a borult idő, ugyanakkor a látási viszonyok napközben javulhatnak. Reggelig még elszórtan gyenge eső, a Nyugat-Dunántúlon kevés helyen ónos eső előfordulhat, emellett szitálás is valószínű a ködös tájakon, ezt követően számottevő csapadék már nem lesz. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a keleties szél.A csúcshőmérséklet -2 és +5 fok között valószínű. Késő estére -10 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Szombaton hideg fronthatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.