Repülés és trombózis: erre figyelnie kell, ha utazik!

A sokat utazó embereknél jelentősen magasabb a potenciálisan életveszélyes vérrögképződés esélye a lábszárban. Ez a kockázat akár háromszoros is lehet. Az utazás minden két órája 18 százalékkal emeli a rizikót, a repülőgép esetében ez 26 százalék.

A mélyvénás trombózis (MVT) vagy vénás tromboembólia (VTE) esetén a lábszárban képződő vérrög eljuthat a tüdőbe és ott tüdőembóliát éss esetelegsen halált okozhat. Mivel becslések szerint 2010-ben csak repülőgépen mintegy 2,5 milliárdan fognak utazni, a mélyvénás trombózis széles rétegeket érinthet.

Dr. Dariush Mozaffarian, a Harvard Egyetem Orvosi Kara epidemiológiai tanszékének kutatója 14 korábbi, az utazás és a mélyvénás trombózis kapcsolatát vizsgáló kutatás adatait elemezte, összesen 4055 olyan MVT-s esetet dolgoztak fel, amikor a betegek a tünetek jelentkezése előtt valamilyen közlekedési eszközön utaztak. A kontrollcsoportot otthon maradó emberek alkották. A vizsgálatok fele mutatott összefüggést az utazás és a MVT között, míg a másik felében nem sikerült kapcsolatot kimutatni.

Azonban saját statisztikai elemzésük során Mozaffarianék azt találták, hogy mindent egybevetve az utazóknál jelentősen magasabb, akár két-háromszoros a kockázat a mélyvénás trombózis szempontjából.

"Kulcsfontosságú, hogy ha valaki utazás után két héten belül rosszul érzi magát vagy a mélyvénás trombózis tüneteit észleli, forduljon orvoshoz" - javasolja a kutató. A MVT tünetei lehet az egyik vagy mindkét láb duzzanata, a láb érzékenysége és/vagy fájdalma (gyakran csak állás vagy mozgás közben), az érintett láb melegsége, kipirulása vagy elszíneződése. Tüdőembóliára utalhat a légszomj, a fájdalmas légvétel vagy a véres köpet.

Bár még nincs bizonyítottan hatásos megelőzési módszer, Dr. Samuel Z. Goldhaber, a bostoni Brigham és Nőgyógyászati Kórház kardiovaszkuláris osztályának vezetője a következőket javasolja: "Először is, utazás közben fogyasszunk elegendő folyadékot. Ezt azt jelenti, hogy például repülőút alatt igyunk annyit, hogy ki kelljen mennünk a mosdóba. Amennyiben autóval utazunk, kétóránként álljunk meg pihenni." Emellett ha csökkentjük a kockázati tényezőket, így a dohányzást, a kezeletlen magas vérnyomást, a magas koleszterinszintet, a cukorbetegséget, a túlsúlyt és a mozgáshiányt, két legyet üthetünk egy csapásra, mivel így a szívinfarktus kockázata is kisebb lesz.

A tanulmány az Annals of Internal Medicine folyóirat 2009. július 7-i számában olvasható.

Forrás: Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra