Életmód
Alrovatok
A kávé útja: az ültetvénytől a csészéig
Amikor reggel kibotorkálunk a konyhába, hogy egy "életmentő" kávét igyunk, akkor jó, ha ismerjük a különböző fajtákat. Így ugyanis olcsóbban juthatunk a szokásosnál akár több koffeinhez is. Ám délután egy remek kávéházban az "igazi" capuccinót inkább egy másik kávéfajtából válasszuk ki. Ennek az ötszáz vagy talán ezeréves italnak sok csínja-bínja van, de néhány alapvető ismerettel nagyobb élményekhez juthatunk vagy éppen praktikusabbá, hatékonyabbá tehetjük napjainkat.
Sok mindenben változhat a hazai turizmus a járvány miatt
Vidéken már kinyithattak a vendéglátó egységek, szállodák és strandok is, de a járványnak még közel sincs vége. Azért, hogy minél sikeresebb és biztonságosabb legyen a turizmus újraindítása, a Magyar Turisztikai Ügynökség COVID-19 kézikönyveiben gyűjtötte össze szakmai ajánlásait.
Új női portál indult anyák napján
Immár nemcsak nyomtatott formában, hanem az interneten is elérhető Magyarország első számú magazinja, a Nők Lapja. A site előfizetői nemcsak a hetilap összes cikkét, hanem extra tartalmakat is olvashatnak. A közérdekű, unikális és izgalmas témákról szóló anyagokat, érdekes emberi sorsokat bemutató videós riportokat és podcastokat egy önálló online szerkesztőség készíti Libor Anita vezetésével. Az új nőklapja.hu a Central Médiacsoport első online előfizetéses terméke.
Ezért kimerítőek a videóhívások
A koronavírus miatti járványhelyzetben jelentősen megugrott a videóhívást és -konferenciát lehetővé tevő szolgáltatások forgalma. Mondhatni, digitális úton folytatunk társasági életet. Sokan azonban azt tapasztalják, bármennyire is kényelmes a technológia használata, bizony jobban kimerít, mint a szemtől szembeni beszélgetések és egyeztetések.
Délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a nap második felétől újabb felhősödés kezdődik. Átmeneti csapadékszünetet követően délutántól ismét előfordulhat eső, zápor, akár zivatar is - legkisebb eséllyel délnyugaton. A nyugati, északnyugati szél nagy területen megélénkül, északon meg is erősödik. Záporok, zivatarok környezetében viharos széllökés is előfordulhat.A hőmérséklet délután általában 11 és 16 fok között alakul, ennél északkeleten lehet több fokkal hidegebb.Késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.