Életmód
Alrovatok
Gyógyteákkal az alacsonyabb koleszterinszintért
A legtöbb ember a gyógyszerektől, a rostdús ételektől vagy az életmód megváltoztatásától reméli a koleszterinszintje csökkenését, de érdemes néhány gyógynövényteát is kipróbálni. A természetes módszerek ugyanis nagyon jótékony hatással lehetnek az egészségünkre.
Óriási előrelépés a rák kimutatásában
Hatalmas előrelépést jelentene az orvoslás számára, ha egy egyszerű vérvizsgálattal is kimutathatóak lennének a rákos megbetegedések. Nem véletlen, hogy világszerte aktívan dolgoznak egy ilyen teszt kialakításán a kutatók, és most úgy tűnik, egy japán csoport közel áll a cél eléréséhez.
Ezért érdemes mindennap majoránnát fogyasztani
A majoránna népszerű, sokféleképpen felhasználható fűszernövény, lágy és jellegzetes aromával. Húsételek, köretek, levesek ízesítéséhez is kipróbálhatjuk, de azért is érdemes rendszeresen fogyasztani, mert számos pozitív egészségügyi hatása van.
Mérgezést okozhatnak a gyümölcsmagok
Bizonyára önnel is előfordult már, hogy véletlenül lenyelt egy cseresznye- vagy pár almamagot. Ez így rendben is van, mindenkivel megesik. Azonban ebből nem érdemes szokást csinálni, vagy ha már mindenképpen rászoktunk, akkor semmi esetre se rágjuk meg a magot, az ugyanis ciánmérgezést okozhat.
Túlnyomóan borult idő várható, de a nap második felében elkezdhet szakadozgatni a felhőzet. Délelőtt még elszórtan fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás, a Dunántúlon helyenként havas eső, gyenge eső, majd délután már csökken a csapadékhajlam. Napközben nagyrészt mérsékelt marad a légmozgás, majd főként estétől a Dunántúlon megélénkül, néhol északnyugaton megerősödhet a déliesre forduló szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.