Rekordméretű, halálos csípésű pókot találtak

Képes az emberi körmöt is átszúrni.

A világ leghalálosabb mérgű pókja a tölcsérhálós pók. Képes átszúrni még az emberi körmöt is. Ennek az állatnak egy rekordméretű hím példányát fogták be Ausztráliában. Egy hüllőpark fogadta be, ahol kivonják a mérgét, és így az életeket menthet.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

A Herkules névre keresztelt pókra a Central Coast régióban, Sydney-től körülbelül 80 kilométerre találtak rá - áll a hüllőpark csütörtöki közleményében. A közeli parkban dolgozó pókszakértők vizsgálata során bebizonyosodott, hogy az állat az Ausztráliában talált eddigi legnagyobb hím példánya a fajnak. Herkules 7,9 centiméter hosszú, méreteivel az Ausztráliai Hüllőpark 2018-as "rekorderét", Kolosszust előzte meg. A Sydney-tölcsérhálós pókok általában 1-5 centiméteresek. A nőstények a hímeknél nagyobbra nőnek, harapásuk kevésbé mérgező. Többnyire erdős és külvárosi területeken élnek, Sydney-től északi irányba Newcastle-ig, nyugatra pedig a Kék-hegységig. Herkules a hüllőpark ellenméregprogramjában vesz majd részt, amelynek keretében a pókokból kinyert méreganyagból életmentő ellenszert állítanak elő. "Hozzászoktunk ahhoz, hogy viszonylag nagy tölcsérhálós pókok érkeznek a parkba, de ezzel az óriási hímmel megütöttük a főnyereményt" - mondta Emma Teni, az Ausztráliai Hüllőpark gondozója, kiemelve, hogy az állat hihetetlenül értékes számukra, mivel egy ekkora méretű példányból óriási mennyiségű méreganyagot tudnak kinyerni. Ausztráliában egyetlen ember sem halt meg tölcsérhálós pók harapása miatt az Ausztráliai Hüllőpark ellenméregprogramjának 1981-es indulása óta.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A felhőzet fokozatosan csökken, szakadozik, de maradhatnak felhősebb körzetek is. Csapadék nem várható. Az északkeleti, északi szél veszít erejéből.Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!