Meghalt a fiatal, aki az edzőteremben esett össze

Egy óbudai konditeremben esett össze egy huszonéves fiatal férfi csütörtökön. Kórházba szállították, az életét azonban nem tudták megmenteni.

Meghalt a kórházban az a 25 év körüli férfi, aki edzés közben lett rosszul tegnap az egyik óbudai edzőteremben – írja a 24.hu. Az Országos mentőszolgálat korábbi közleménye szerint a fiatal férfi spinning edzés közben lett rosszul, és ugyan gyorsan kórházba szállították, az életét nem sikerült megmenteni.

A beszámoló szerint a férfi biciklizés közben mellkasi fájdalomról kezdett panaszkodni, majd hirtelen összeesett. Párja és az edzőtársak rögtön segítségére siettek, mentőt hívtak és a mentésirányító instrukciói alapján megvizsgálták a beteget, aki ekkor már nem is lélegzett. Azonnal több mentőegység indult a segítségére, a bejelentők pedig a hatalmas pánik ellenére is pontosan követték a telefonos utasításokat és megkezdték az újraélesztést, amit az egész edzőterem lélegzet-visszafojtva figyelt. A kórházba szállítása után még közel másfél órán keresztül küzdöttek a férfi életéért, azonban a hosszas újraélesztési kísérlet ellenére is életét vesztette. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!