Magyarországon is elérhető a gyilkos kratom

Legális heroinnak is nevezik a kratomot, azt a trópusi fát, aminek a levele pszichoaktív, opiátszerű vegyületeket tartalmaz. Bár az amerikai kábítószer-ellenőrzési hivatal már 2016-ban szigorította a forgalmazását, Magyarországon is kapható.

Tizenegymillió dolláros kártérítést kapott a forgalmazótól annak az amerikai nőnek a családja, aki nem élte túl kratom fogyasztását. A 39 éves floridai Krystal Talavera tavalyelőtt vette be a legálisan forgalmazott állítólagos gyógynövénykivonatot, majd röviddel később halottnak nyilvánították – írta meg a The Guardian.

kratom, ópiát, pszichoaktív szer, kratomtea
A kratom por állagban kapható. Fotó: Getty Images

Volt már korábban is áldozata

Nem ez volt az egyetlen, kratomnak tulajdonított tragédia: a floridai Talaverát barátai ismertették meg a szerrel. A nő ezt biztonságos, természetes táplálékkiegészítőnek tartotta, és használta is. Egy nap azonban eszméletlenül találtak rá az otthonában, a nő a földön feküdt egy nyitott zacskó kratomszármazék mellett. Hiába szállították kórházba, az életét már nem tudták megmenteni. A halál oka akut mérgezés volt, amit a kratom egyik fő összetevője váltott ki. Nagy koncentrációban a mitragynin opiátszerű hatásokat, például légzési elégtelenséget okoz – emlékeztetett jelentésében a halottkém.

Az űrpornak is becézett kratom lehetséges biztonsági és függőségi kockázataira figyelmeztette a vásárlókat az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság, amely a szerrel kapcsolatos további kutatásokat szorgalmazta. Ennek ellenére a fogyasztók továbbra is a fájdalom, a szorongás, a depresszió, az opioidfüggőség és az elvonási tünetek öngyógyítására használják a szert. Nem létezik azonban tudományos bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a tea valóban hatásos lenne, mint ahogy arra sincs, hogy valóban segíti-e az ópiátokról való leszokásban. Mint ahogyan arról az Index is beszámolt, a kratom Magyarországon is megvásárolható, a forgalmazók pedig arra hivatkoznak, hogy Ázsiában tradicionálisan fájdalomcsillapításra használják, emellett fertőtlenítő hatása miatt hasmenésre alkalmazzák, de véd a depresszió és kimerültség ellen is. Sokan használják a monoton munkák vagy tevékenységek elviselhetőbbé (vagy kifejezetten szórakoztatóvá) tételére – írják magyar portálon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!