Ijesztő, hányan haltak meg idén a vírus miatt

Az idén már több mint egymillió halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány, a majomhimlő pedig több mint 41 ezer embert fertőzött meg január óta szerte a világon - közölte az Egészségügyi Világszervezet Genfben.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szerint a friss adatok tükrében tévedés volna azt állítani, hogy a világ megtanult együtt élni a koronavírussal, ezért arra kérte minden ország kormányát, hogy kettőzzék meg erőfeszítéseket minden egészségügyi dolgozó, az idősek és a többi veszélyeztetett társadalmi csoport beoltása érdekében, hogy a lakosság átoltottsága elérje a 70 százalékot.

Az új koronavírus még velünk van. Cél a 70 százalékos globális átoltottság.

A WHO vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy minden eszköz rendelkezésre áll ezen halálesetek megakadályozására. Ugyanakkor a világ lakosságának harmada még mindig nem kapta meg a védőoltások első adagját. A szegényebb országokban élő egészségügyi dolgozók kétharmadát és az idős emberek háromnegyedét még szintén nem immunizálták. Tedrosz mindemellett pozitív fejleményekről is beszámolt, így például Afrika egyes országai, amelyekben eddig alacsony volt az átoltottság, kezdenek felzárkózni.

Pozitív fejlemények az átoltottságot illetően

Januárban az ENSZ egészségügy szakosított szervezete, a Gyermekalap (UNICEF) és partnereik létrehozták a Partnerség a Covid Elleni Védőoltás Szállítására elnevezésű kezdeményezést, hogy segítsék a vakcinával való ellátottságot 34 olyan országban, amelyben a lakosság átoltottsága 10 százalék alatt volt. Az érintett országok hat kivételével Afrikában találhatók. Ezek közül mára mindössze tíz országban van 10 százalék alatt a népesség immunizálása.

A WHO legújabb adatai szerint a Covid-19-világjárványnak 6,45 millió halálos áldozata van, amióta az első fertőzéseket észlelték a kínai Vuhan tartományban.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni a majomhimlőt sem

A majomhimlő terjedésével kapcsolatban a WHO közölte, hogy 41 ezernél is több esetet tartanak nyilván a világ 96 országában. A regisztrált esetek több mint 34 százalékát az Egyesült Államokból jelentették. A majomhimlő szövődményeibe eddig tizenkét ember halt bele. Ugyanakkor a fertőzés globális terjedése ötödével csökkent az előző héten, a járványgöbe egy hónapig tartó felfelé ívelését követően.

"Vannak arra utaló jelek, hogy a majomhimlő terjedése Európában lassul" - mondta Tedrosz. Hozzátette, hogy ez a közegészségügyi intézkedéseknek, a viselkedési szokások megváltoztatásának és az oltásoknak köszönhető.

Az Egyesült Államok mellett Spanyolországból, Brazíliából, Németországból, az Egyesült Királyságból, Franciaországból, Kanadából, Hollandiából, Peruból és Portugáliából jelentették a legtöbb fertőzöttet. Irán és Indonézia a múlt héten jelentette az első fertőzöttet.

A Bavarian Nordic dán gyógyszergyár, a majomhimlő elleni egyetlen engedélyezett vakcina gyártója szerdán jelentette be, hogy megállapodást kötött a WHO-val a védőoltás latin-amerikai és karib-tengeri országokban történő terítésének megkönnyítéséről.

Az Afrika egyes részein évtizedek óta ismert és ritkán előforduló majomhimlő május óta Európában, Észak-Amerikában és más térségekben is terjed. A WHO július 23-án jelentette be, hogy a majomhimlő terjedése egészségügyi szempontból immár "rendkívüli helyzetet" eredményezett, amelyet álláspontja szerint emiatt globális vészhelyzetnek kell tekinteni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!