Emberi tevékenység okozhatja a földrengéseket Békésben

Önmagában a földrengés nem szokatlan jelenség nálunk, mert 4 körüli magnitúdójú földrengések évtizedenként néhányszor előfordulnak hazánkban is. Ám az már meglehetősen rendhagyó, hogy a Szarvas-Kondoros-Mezőberény-Gyomaendrőd települések által bezárt négyszögben egy hét alatt 99 darab földrengés pattant ki a Portfólió értesülései szerint.

2023. augusztus 19-én 8:43-kor egy 1,7-es magnitúdójú Békés vármegyei földrengéssel olyan eseménysor kezdődött el, ami hazánkban teljesen szokatlan. Az első, kis rengést követően 30 perccel később, majd újabb 3 perccel később egy 4,0 és egy 4,1 magnitúdójú rengés is kipattant, amelyeket már nem csak a műszerek, hanem sok ember is érzékelt. Helyi beszámolók szerint voltak, akik kiszaladtak a házukból, és számos megfigyelő kamera is rögzítette a rengéseket – számolt be a nem mindennapi eseménysorozatról a Portfólió. Békés vármegyében több olyan emberi tevékenység is zajlik, ami földrengéshez vezethet.

földrengés, szeizmográf
Szokatlanul gyakran pattan ki földrengés Békésben. Fotó: Getty Images

Mi okozzuk?

Ez a közel 100 darab, kis helyen, rövid idő alatt kipattanó földrengés nem tipikus hazánkban. Az is furcsa, hogy a rengések kis mélységben, 6-8-10, illetve 20 km közötti mélységben pattantak ki. Békés vármegyében több olyan dolog is zajlik, ami emberi tevékenység által indukált földrengéshez vezethet. Egyrészről folyik a Corvinus projekt, amiben a cél a hazai szénhidrogén kitermelés fokozása. A másik potenciális lehetőség, amivel érdemben foglalkozni kell, hogy több geotermikus energia projekt létesült vagy van éppen tervben a térségben. Ezek az emberi tevékenységek pedig földrengéshez vezethetnek. Erre azért is érdemes felfigyelni, mert hazánk éppen most tervez – energiastratégiai szempontból nagyon helyesen, a földgázimport-függőség csökkentése érdekében – egy nagyobb ívű geotermikusenergia-programot megvalósítani. Ezt vizsgálni és kezelni szükséges, mert számos projekt volt a világban, amelyek a szeizmológiai következmények hatására hiúsultak meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!