Nyárra megtelhetnek a hazai szállodák

Kiemelkedő lehet az idén a nyári turisztikai szezon forgalma Magyarországon - véli Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

A pandémia hatására felére esett vissza tavaly Európai Unió turisztikai szálláshelyein töltött vendégéjszakák száma 2019-hez képest. Részletek itt.

A hazai szállodák és szálláshelyek már a pünkösdi hosszú hétvége (május 22-24.) alkalmával is mintegy 80 százalékos kihasználtsággal működhetnek az eddigi foglalások alapján - mondta el Flesch Tamás a Blikknek nyilatkozva. Hozzátette, nyáron várhatóan meghaladja majd a vendégéjszakák száma a tavalyit a belföldi turizmusban. A szövetség vezetője úgy számol, mindenhol telt ház lesz.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke erős nyári turisztikai szezonra számít
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke erős nyári turisztikai szezonra számít. Fotó: Getty Images

Kitért rá, védettségi igazolvány hiányában sehol sem fogják beengedni a vendégeket. "Kivételt tehát senkivel sem tehetünk, viszont, ha ez az eset fennáll, szinte biztos - hiszen az üzleti etika is ezt kívánja -, hogy a pórul járt vendég visszakapja az előleget" - tette hozzá.

Mint azt megírtuk , védettségi igazolványt azok számára állítanak ki, akik megkapták a COVID-19 elleni védőoltásukat, vagy igazoltan átestek koronavírus-fertőzésen. Amennyiben valakit nem teszteltek a fertőzés ideje alatt, úgy saját költségen utólag is végeztethet ellenanyag-vizsgálatot, majd az eredmény tükrében igényelhet védettségi igazolványt a dokumentum kiállításának díját megfizetve, ami háromezer forint.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen -főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra