Koronavírus: világszerte padlón a turizmus

Mintegy 1,4 milliárdra csökkent tavaly az Európai Unió turisztikai szálláshelyein töltött vendégéjszakák száma. Ez 52 százalékos csökkentést jelent 2019-hez képest, a háttérben pedig egyértelműen a koronavírus-járvány áll.

Az idegenforgalom is a koronavírus-járvány által leginkább érintett ágazatok közé tartozott. A szektor helyzetét főként a járvány visszaszorítására bevezetett utazási korlátozások nehezítették meg. Ennek következtében a vendégéjszakák száma az összes uniós tagállamban csökkent az előző évhez képest - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) jelentéséből.

koronavírus, koronavírus utazás, koronavírus nyár, koronavírus turizmus
Van, ahol 70 százalékkal csökkent a turizmus. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Ezeket az országokat sújtotta leginkább

Az új típusú koronavírus okozta krízis miatti visszaesés Ciprust, Görögországot és Máltát érintette a leginkább. Ezekben az országokban ugyanis a 70 százalékot is meghaladta a visszaesés. Hollandia és Dánia ugyanakkor viszonylag kevés veszteséggel vészelte át ezt az időszakot: ezek az országok 35 százalék alatti csökkenést jelentettek. Magyarország esetében pedig mintegy 58 százalékos visszaesést mutat a turisztikai szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma a vizsgált időszakban.

A belföldi turizmus is visszaesett

Koronavírus: így nyaralhatunk 2021-ben - kattintson!

A koronavírus okozta krízis miatt tavaly a külföldi látogatók által eltöltött éjszakák száma átlagosan 68 százalékkal, míg a belföldi turisták vendégéjszakáinak száma átlagosan 38 százalékkal esett vissza az uniós tagállamokban. Tavaly mindössze három olyan uniós ország volt, ahol a helyi lakosok több fizetős szálláshelyet vettek igénybe saját hazájukban, mint a külföldi látogatók.

Szlovéniában a helyiek 33 százalékkal, Máltán és Cipruson pedig 15 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek turisztikai szálláshelyen tavaly 2019-hez képest. Spanyolország, Görögország, Románia, Magyarország és Lengyelország jegyezte fel a legjelentősebb, több mint 40 százalékos visszaesést a helyi turizmus számait illetően. A külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák számának legjelentősebb, több mint 80 százalékos csökkenését Ciprus és Románia, a legkisebb, 44 százalékos visszaesést pedig Ausztria jelentette.

Koronavírus: milliók maradtak munka nélkül. A részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.