Vérerek egyenesen a nyomtatóból

A kutatók már hosszú ideje próbálnak szöveteket és szerveket létrehozni a laboratóriumban. A szövetmérnöki tudomány ma már azt is lehetővé teszi, hogy mesterséges szövetet építsünk fel, bár a nagyobb szervekkel egyelőre nem jártak szerencsével a tudósok.

A Fraunhofer kutatói új technikák és anyagok felhasználásával most olyan mesterséges vérereket fejlesztenek BioRap programjuk keretében, amelyek a mesterséges szöveteket, sőt talán komplex szerveket láthatnak majd el a jövőben. Eredményeiket az október 11-13-án megrendezett Biotechnika Kiállításon mutatják be.

A szövetmérnöki tudomány célja az, hogy szerveket lehessen előállítani a laboratóriumban, ami új távlatokat nyitna meg a területen. A kutatóknak azonban sajnos még nem sikerült megoldaniuk a mesterséges szövetek tápanyagellátását, mivel azok nem rendelkeznek a szükséges érrendszerrel. A Fraunhofer 2009-ben kezdte meg a biokompatibilis mesterséges vérerek fejlesztését. Eleinte lehetetlennek tűnt a hajszálerekhez hasonló bonyolult szerkezetek létrehozása, de a kutatók a gyors prototipizálási eljárás alkalmazásával áthidalták ezt a problémát. A Fraunhofer kutatói most azon dolgoznak, hogy ezt a technikát átvigyék az apró bioanyag struktúrák generálására két különböző módszer, a 3 dimenziós nyomtatási technika és a multifoton polimerizáció ötvözésével.

A 3D-s tintasugaras nyomtató nagyon gyorsan, számos különféle anyagból képes létrehozni 3 dimenziós szilárd anyagokat. A módszer már létrehoz egy mikrostruktúrát, de a 3D-s nyomtatási technika még mindig túl pontatlan a kapilláris erek finom szerkezetének felépítéséhez. A kutatók ezért ötvözik ezt a módszert a kétfotonos polimerizációval.

A 3 dimenziós rugalmas szilárd anyagok létrehozásához megfelelő anyagra van szükség. A kutatók ezért hoztak állították elő a speciális tintákat, mivel maga a nyomtatási technológia is különleges anyagokat igényel. A leendő vérereknek rugalmasnak kell lenniük, és kölcsönhatásban kell állniuk a természetes szövetekkel. A szintetikus csöveket ezért biológiailag működőképessé teszik, hogy a szervezet élő sejtjei összekapcsolódhassanak velük. Módosított biomolekulákat integrálnak a cső falába. Olyan tintákat fejlesztenek ki, amelyek szintetikus polimerek és biomolekulák keverékét tartalmazó hibrid anyagokból állnak. A második lépés a vérerek legbelső falát alkotó endothel sejtek. Az erek bélése a kutatók szerint nagyon fontos annak biztosítása érdekében, hogy a vér összetevői ne tapadjanak a falhoz, hanem továbbhaladjanak.

Bár a Fraunhofer kutatói egyelőre a rugalmas, 3 dimenziós bioanyagok tervezésének kezdeti szakaszában járnak, a technológia számos lehetőséget kínál további fejlesztésekre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +18 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.