Szokott mindkét karján vérnyomást mérni?

Brit kutatók szerint ha valakinek a szisztolés vérnyomása (a vérnyomás első mérőszáma) a bal és a jobb karjában eltér, olyan érrendszeri betegségben szenvedhet, ami megnövelheti a halálozás kockázatát.

A kulcscsont alatt elhelyezkedő artériák szállítják a vért a karokba, a lábszárakba és az agyba. Elzáródásuk agyérgörcs és más rendellenességek kialakulásához vezethet, ezért rutinszerűen kellene mérni a vérnyomást mindkét karban.

"Ez nagyon fontos eredmény az általános népesség és az alapellátásban dolgozó orvosok szempontjából egyaránt" - véli Dr. William O'Neill, a Miami Egyetem Miller Orvostudományi Karának kardiológus professzora. "Az emberek általában csak az egyik karjukon mérik a vérnyomást, ha azonban eltérés mutatkozik, akkor a bennük lévő egyik artéria beteg." A professzor szerint a kulcscsont alatt futó artériák különösen a dohányosok és a cukorbetegek esetében elzáródhatnak. Amikor valamelyik artéria jobban el van záródva, mint a többi, eltérés mutatkozik a vérnyomásban a két kar között.

A Lancet legfrissebb számában megjelent tanulmány során Dr. Christopher Clark, az Exeteri Egyetem Orvostudományi Karának kutatója munkatársaival 28 olyan kutatást elemzett, amelyek a karok között eltérő szisztolés vérnyomást vizsgálták. Metaelemzésük azt mutatta, hogy a karok közötti vérnyomás 15 Hgmm-nél nagyobb eltérése megnöveli az alsó végtagok vérellátásáért felelős artériák szűkületének illetve megkeményedésének, vagyis a perifériás érbetegség kockázatát. A vérnyomásértékek eltérése a szív-érrendszeri eredetű halálozás kockázatának 70 százalékos, és a bármilyen eredetű halálozás kockázatának 60 százalékos növekedésével állt összefüggésben.

A kutatók hangsúlyozták, mindegy, hogy melyik karban magasabb vagy alacsonyabb a vérnyomás, a lényeg az eltérés. Clark elmondta, hogy a perifériás érbetegség korai kimutatása és kezelése a vérnyomás valamint a koleszterinszint csökkentésével, és a dohányzásról való leszokás csökkenti a halálozás kockázatát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

Estig a gomolyfelhő-képződés mellett még sok napsütésre számíthatunk, azonban az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak késő délutántól. Legfeljebb néhány helyen - főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra