Szegeden az orvoslás jövője

Egyre nagyobb teret hódít az orvoslásban is a 3D-nyomtatás, a technológiában rejlő lehetőségeket vizsgálhatják a Szegedi Tudományegyetemen.

A 3D-nyomtatás orvosi alkalmazásait vizsgálják a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), ahol ősszel megnyílik a technológiát használó új központ. A technológia alkalmazásával kapcsolatban az SZTE Általános Orvostudományi Kara élen jár a hazai felsőoktatási intézmények között, ugyanis a medikusok és a PhD-hallgatók is tanulnak a 3D-nyomtatásban rejlő lehetőségekről a normál tanmeneten belül. Emellett a 3D-nyomtatás kutatói alkalmazásának ösztönzése és bővítése, illetve az ezekhez az eszközökhöz kötődő szolgáltatások fejlesztése is cél a szegedi egyetemen.

3D-s nyomtatással alkottak szívet

Először nyomtattak egy teljes szívet háromdimenziós nyomtatással. A miniatűr szív létrehozásához emberi szöveteket használtak - közölték a Tel-avivi Egyetem kutatói. Kattintson a részletekért!

Forradalmi megoldásokat szülhet a 3D-nyomtatás

Őszre csaknem 600 millió forintos uniós és hazai támogatással az egyetemen 3D-nyomtató-központot hoznak létre, ahol lehetségessé válik fém-, valamint polimer orvostechnikai eszközök és biológiai struktúrák kialakítása, ezek jellemzőinek vizsgálata és fejlesztése.

Az orvoslásban is egyre nagyobb teret hódít a 3D-nyomtatás. Fotó: 123rf
Az orvoslásban is egyre nagyobb teret hódít a 3D-nyomtatás. Fotó: 123rf

"Meg szeretnénk teremteni a betegre szabott gyógyászat kutatásának, oktatásának és fejlesztésének infrastrukturális hátterét" - idézte a közlemény Bari Ferencet, a projekt szakmai vezetőjét. Az SZTE Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézetének professzora szerint a térbeli nyomtatás technológiájának fejlődésével az egyénre szabható, integrált szövet-szerv-építés olyan új utakat nyit meg a tudomány számára, amelyek korábban elképzelhetetlen megoldásokkal szolgálnak a betegek gyógyításában.

Az implantológia támogatása, a fémnyomtatás és a felületkezelés módszertanának továbbfejlesztése, biológiai szövetek nyomtatása, valamint az ízületi porcfelszínpótlás lehetőségének megteremtése kiemelt célja az SZTE projektjének. A szemészetben a mesterséges szaruhártya előállítása, az onkológiában pedig az egyénre szabott lokalizált sugárkezelés kap hangsúlyos szerepet.


Az új központba a berendezések megérkeztek, őszre pedig - részben az orvostudományi kar saját forrásaiból - befejeződik az SZTE 3D-nyomtató-központját befogadó épület egy részének átalakítása. A tervek szerint szolgáltat is majd az SZTE 3D-nyomtató-központja - közölte a professzor. Jelenleg ritka, hogy egy száj-, ortopéd vagy idegsebész 3D-nyomtató segítségével létrehozott modellen tervezze meg a műtétet, vagy építse be az implantátumot. Ezt mindennapos gyakorlattá kell majd tenni az SZTE egységein belül. Ugyanakkor a maradék kapacitással külső piaci igényeket is ki lehet majd elégíteni.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+29, +35 °C
Minimum:
+17, +23 °C

Hazánkban kedden délelőtt alig lesz felhő az égen, csapadékra nem kell készülni.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag