Nem tréfa: megdőlt a vízköpés világrekordja

Egy kínai férfi közel 6 percen keresztül tudott vizet kifújni a száján, amivel megdöntötte a vonatkozó világcsúcsot.

A meghökkentő rekorddöntésről a Guinness Világrekordok adott hírt hétfőn. Mint a közlemény írja, a 35 éves Ma Huj egyszerre 4,5 liter vizet ivott meg, ami persze már önmagában is elképesztő. Hát még az, hogy regurgitáció, azaz a gyomortartalom visszaáramoltatása révén ezt a 4,5 liter vizet 5 perc és 51,88 másodpercen keresztül folyatta ki a száján egyhuzamban, megszakítás nélkül. Fontos hangsúlyozni, hogy a rekordkísérlet érvényességéhez folyamatos vízsugárra van szükség, a csepegtetés nem megengedett.

Hogy az új rekord mennyire kiemelkedő, jól mutatja, hogy Huj ezzel az etiópiai Kirubel Yilma 2016-ban felállított 56,36 másodperces világcsúcsát adta át a múltnak. Azt megelőzően pedig a ghánai Dickson Oppong ült a különös sportág trónján, aki 2011 és 2014 között négy alkalommal is felülmúlta saját korábbi teljesítményét, míg végül egyéni legjobbját nyújtva 46,86 másodperces eredményt ért el. Egyébként a Guinness Világrekordok szerint a furcsa vízköpő mutatvány gyökerei egészen a 17. századig nyúlnak vissza. A lényege pedig valóban csupán annyi, hogy vizet kell inni, majd a hasizmok kifinomult használatával lassanként visszapréselni a gyomorba került folyadékot.

A vízköpés leghíresebb művelői közé tartozik David Blaine amerikai illuzionista, extrém előadóművész is. Blaine a többi között azzal vált híressé, hogy 2008-ban pár hónapig a leghosszabb víz alatti levegővisszatartás világrekordját tartotta 17 perces és 4,4 másodperces teljesítménnyel. A New York Timesnak nyilatkozva elmondta, hogy több mint két évtizedet töltött azzal, hogy rájöjjön a vízköpés trükkjére, mígnem a YouTube-on rábukkant egy, a műfajt mesterfokon űző libériai férfira. Ezután újabb öt évébe telt, mire megtalálta az akkor 35 éves férfit, a biztonsági őrként dolgozó Winston Cartert, hogy megtudja tőle, mi a titka.

„A túlélés érdekében tanulta meg, hogyan csinálja. Ahol felnőtt és élt Libériában, olyan szegények voltak, hogy amikor elmentek a kúthoz, csak bizonyos mennyiségű vizet tudtak hazavinni. Azzal viszont, hogy a vödrök mellett a gyomrát is megtöltötte, több vízzel tudott visszatérni” – mondta el az interjúban Blaine. Végül el is utazott Carterhez, és kitanulta tőle a mutatvány csínját-bínját. Véleménye szerint a módszerrel akár közel négy liter vizet is le lehet nyelni. Sőt, mint azt Ma Huj példája mutatja, akár többet is.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!