Mellráktól védő tápanyag

Az eddigi orvosi kutatások friss elemzéséből az derült ki, hogy a több rostot fogyasztó nőkben alacsonyabb az emlőrák kialakulásának valószínűsége.

Kínai kutatók kimutatták, hogy az egészséges növényi összetevőket fogyasztó emberekben 11 százalékkal alacsonyabb az emlőrák kialakulásának kockázata, mint azokban, akik a legkevesebb rostanyagot fogyasztják. Eredményeik azonban nem bizonyítják, hogy magas a rost csökkentené a rák kockázatát, mert elképzelhető, hogy a rostot fogyasztó nők általánosságban egészségesebbek, mint azok, akik nem fogyasztanak.
Míg a korábbi kutatások vegyes eredményeket hoztak a rák és a rostanyag közötti összefüggéssel kapcsolatban, a mostani vizsgálatban a kutatók kimutatták, hogy a rostdús étrenden élő emberekben alacsonyabb az ösztrogén szintje, amely az emlődaganat egyik kockázati tényezőjének számít.

A kutatók a helyzet tisztázása érdekében tíz korábbi tanulmányt elemeztek, amelyek a nők étrendjét tanulmányozták. Az alanyokat 7-18 éven keresztül megfigyelték. Az összesen több mint 710 ezer nő 2,4 százalékában alakult ki emlőrák. A legtöbb rostot fogyasztó felső ötöd esetében 11 százalékkal volt alacsonyabb az emlőrák kialakulásának valószínűsége, mint az alsó ötödben.


Jia-Yi Dong, az American Journal of Clinical Nutrition szaklapban megjelent tanulmány szerzője hozzátette, azt sem lehet kizárni, hogy a több rostot fogyasztó személyeknek általánosságban egészségesebbek a szokásaik, ami szintén csökkentheti a kockázatot.

Christina Clarke, a Kaliforniai Rákmegelőzési Intézet kutatója szerint igaz ugyan, hogy az emlőrák kockázata és a rost közötti összefüggés viszonylag kicsi, de a rostról tudjuk, hogy mindenképpen egészséges. A rostdús étrend közismert pozitív hatásai közé tartozik például a koleszterinszint csökkentése és a fogyás. A legtöbb rostanyagot a zöldségek, gyümölcsök, babfélék és teljes kiőrlésű gabonafélék tartalmazzák.

Animáció: HáziPatika.com

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
0, +6 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban szerdán délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég a Dunántúlon havazás, másutt havas eső, főleg keleten eső is várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag