Hivatalos: nem fiatalít a tinédzservér

Az elmúlt évtizedben időről időre felbukkant a hír, hogy amerikai milliárdosok próbálják megtalálni az öregedés ellenszerét. Úgy tűnik, ez nem a fiatalok vérének lecsapolásán keresztül fog megtörténni.

Néhány éve attól hangos a nemzetközi sajtó, hogy amerikai milliárdosok az öregedés ellenszerét kutatják különféle befektetéseiken keresztül. A Google alapítói, Sergey Brin és Larry Page milliókat pumpáltak egy Calico nevű egészségügyi vállalkozásba, amelynek célja "megoldani a halált". Jeff Bezos, az Amazon és Peter Thiel, a PayPal alapítója milliárdos támogatója az Unity Biotechnologynak, amely azt reméli, hogy leküzdi az öregedés hatásait. A legnagyobb hírverést az Ambrosia nevű startup kapta, amely öregedés elleni csodaszert ígért azon az alapon, hogy a vérből kivont fehérjék valamilyen jótékony hatással lehetnek emlősökre. De lehetne említeni a BioAge, a BioViva, a The Longevity Fund, az AgeX, valamint a Methuselah Foundation nevű társaságokat is, melyek viszonylag újak, és mindannyian az öregedés visszafordításán dolgoznak.

Megcáfolták

Az Ambrosia, amely iránt Peter Thiel is érdeklődött, a mai napig árul tinédzservért a honlapján 5500-8000 dollárért. Az ügyfelek jelenleg is azért vásárolják a 16-25 évesek vérplazmáját, hogy lassítsa az öregedést, és csökkentse egyebek mellett a memóriazavar, a demencia, a Parkinson-kór, a szklerózis multiplex, az Alzheimer-kór és a szívbetegségek kialakulásának esélyét. A probléma csak az, hogy a cég egyáltalán nem hozza nyilvánosságra adatait, amiket még a tudományos közösséggel sem osztanak meg. Továbbá a vérplazma fiatalító hatását hivatalosan is megcáfolta az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) 2019-ben, ám úgy látszik, ez sem szegte kedvét a vásárlóknak az USA-ban.

Az FDA szerint semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a fiatalokból kinyert vérplazma enyhíti az öregedés hatásait és kezeli annak kockázatait. A hivatal szerint a vérplazmás "kezelések" egyike sem ment át az előírt klinikai teszteken. Olyannyira nem, hogy az Ambrosia is csak egereken végzett kísérletekre hivatkozva állította azt, hogy egészségügyi szempontból jótékony hatása van az általa forgalmazott vérplazmáknak. Ebben csak az az érdekes, hogy valóban folytak-folynak komoly kutatások a vérplazmával az öregedéssel összefüggésben, de persze nem úgy, ahogy a cég állította.

aging
Az öregedés visszafordítása az emberiség nagy álma. Fotó: Getty Images

Az egyik legismertebb ilyen kutatás Linda Partridge genetikus vezetésével zajlott egy londoni egyetemen 2018-ban. A University College London (UCL) tanulmánya alapján az emberi köldökzsinórvérből kivont fehérjék lassították az egerek kognitív képességeinek romlását. Vagyis nem azt állították, hogy fiatal emberek vére megfiatalítja az öregeket, hanem csak azt, hogy egerekre némileg jótékony hatással volt az emberi vérplazma. Ezt a hírt kapta fel a bulvársajtó, elferdítve valódi tartalmát, és azt állították, hogy megtalálták az öregedés ellenszerét a tinédzserek vérének képében. Ezzel szemben a valóság az, hogy a hivatalos egészségügyi hatóságok - például az amerikai FDA - óva intenek mindenkit attól, hogy vérplazmát adasson be magának, mivel az rengeteg kockázattal jár. A kezelés vérfertőzést okozhat, tüdőkárosodáshoz vezethet, sőt a keringést is felboríthatja.

Így zajlik egy plazmaadás a valóságban
Hogy készüljünk rá, mennyi ideig tart, és fájdalmas-e? Saját bőrünkön derítettük ki, mivel jár egy plazmavétel.

Ugyanakkor számos cég foglalkozik a sejtöregedés visszafordításával, lassításával. A fentebb említett Calico már gyógyszereket is fejlesztett, amely a programozott sejthalál vagy PD-1 nevű fehérje gátlására irányul a kialakult daganatokban. Az egyik termékük az ABBV-CLS-579 nevű rákgyógyszer, melynek közzétételét is kérték az amerikai gyógyszerkutatási adatbázisban. A Calico a kezdetektől az életkorral összefüggő betegségekre összpontosított, ideértve a rákos és neurodegeneratív megbetegedéseket. Jelenleg mintegy két tucat felfedezési állapotú, illetve korai klinikai tesztelési fázisban lévő projektjeikről tudni. Az is elképzelhető, hogy a véltnél is előrébb járnak a fejlesztésekben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +2 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot, azonban csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad, majd estétől nagyobb területen északkeletire fordul és megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!