Hihetetlen, mivel mérgezték magukat az ókori rómaiak

Kis túlzással az ólom volt az ókori világ műanyaga – írja cikkében a Telex Észkombájn rovata. Érdemes hozzátenni, hogy az ólom rendkívül mérgező, veszélyesebb, mint a mikroműanyagok. Ennek oka, hogy ha egyszer bekerült, a nehézfém tartósan megragad az emberi szervezetben, gátolva egyes enzimek működését és a neuronok közötti kommunikációt. Az ólommérgezés lehetséges szövődményeinek sora meglehetősen hosszú, hasmenéstől veseműködési zavarokon át fejlődési rendellenességekig, degeneratív agyi elváltozásokig terjedhet a skála. Mindezek tükrében igazán megdöbbentő, hogy az ókori Egyiptomban például kozmetikai készítmények bevett összetevője volt, Kínában élénkítőszerként és fogamzásgátlóként használták, míg a Római Birodalomban népszerű cukorpótló volt az ólom.

Utóbbi birodalom virágkorában évente 80 ezer tonna ólmot termeltek ki, főleg az ezüst kinyerése melléktermékeként. Régészeti vizsgálatok szerint ez már önmagában is rendkívül környezetszennyező volt, mintegy négyszeresére növelve a levegő ólomtartalmát. A fém kiterjedt felhasználása ugyanakkor még nagyobb súllyal eset a latba a lakosság folytonosan elmélyülő ólommérgezésében. A többi között ólmot tartalmazott a kerámiaedények máza, az építkezéseken használt tömítőanyagok és falfestékek, továbbá a korát jelentősen megelőző római vízvezeték-hálózat is. Nem mellesleg ételízesítőként és tartósítószerként is használtak különböző feldolgozott ólomszármazékokat.

Apicius – a császárkor gasztronómiáját nagyban meghatározó – szakácskönyvének 450 receptje közül például minden ötödikben előfordul összetevőként az ólom. Közkedvelt édesítőszer volt az ólom-acetát, amelyet hígítva-fűszerezve fogyasztott borokhoz is adagoltak. Tekintve, hogy az arisztokrácia tagjai akkoriban napi egy-másfél liter bort is megittak, így akár 150-200 mikrogramm ólmot is bevihettek a szervezetükbe nap nap után. Az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi hatóság (CDC) hivatalos ajánlásai alapján ez bőven meghaladta az egészségügyi határértéket, ezáltal agyat, vesét, emésztőrendszert és szaporítószerveket károsító hatással bírhatott. Mindenesetre régészeti elemzések arról árulkodnak, hogy a római alattvalók maradványaiban számottevően több ólmot lehet kimutatni, mint a vaskori elődök és a népvándorláskori utódok csontjaiban. Emellett a Britannia provinciában élők a római korban átlagosan három centiméterrel voltak alacsonyabbak, mint a hódítás előtti és utáni időkben.