A zene okossá teszi a gyerekeket!

Jobban teljesítenek azok a gyerekek, akik legalább három évig tanulnak hangszeren játszani. Nem csak a hangok megkülönböztetése és a kézügyesség terén, de a verbális feladatokban és a vizuális mintakiegészítésben is, bár ezek a képességek általában nincsenek összefüggésben a zenével.

Az október 29-én, a PLoS ONE folyóiratban online megjelent tanulmányt Dr. Gottfried Schlaug és Dr. Ellen Winne vezette.

Összesen 42, 8-11 év közötti iskolást vizsgáltak, akik legalább három éven át vagy zongoráztak, vagy vonós hangszeren tanultak, és összehasonlították őket 18 olyan gyerekkel, aki nem tanult hangszeren. Mindkét csoport tagjai heti 30-40 percben tanultak zenét, de hangszeres csoport magánórákat is vett (átlagban heti 45 percben), és otthon is gyakoroltak.

Bár az nem meglepő, hogy az ifjú zenészek jobban teljesítettek abban a két készségben, ami kapcsolódik a zenei képzéshez (hangok megkülönböztetése és kézügyesség), arra viszont nem számítottak, hogy ügyesebbnek bizonyultak olyan feladatokban, melyek látszólag nem kapcsolódnak a zenéhez. Minél régebb óta tanult a gyerek hangszerén játszani, annál jobb eredményeket ért el.

Úgy tűnik, a hangszertanulás nem csak a specifikusan célzott területeket fejleszti, de itt még nincs vége a történetnek. Bár ez a tanulmány megvilágított olyan kérdéseket, hogy létezik-e kapcsolat a zene és más, nem kapcsolódó képességek között, további vizsgálatok szükségesek arra, hogy felderítsék az ok-okozati viszonyt a hangszeres zenei képzés, a gyakorlás intenzitása és a kognitív képességek fejlődése között.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

Estig a gomolyfelhő-képződés mellett még sok napsütésre számíthatunk, azonban az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak késő délutántól. Legfeljebb néhány helyen - főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra