Megvan az ok, hogy miért barnul nehezebben a fenekünk

A legújabb kutatások szerint az egyenletes barnaság elérése szinte lehetetlen, egyes testrészeink ugyanis sokkal kevésbé barnulékonyak, mint mások.

Az Edinburgh Egyetem kutatói szerint a kutatási eredmények magyarázatot adhatnak arra, miért nehéz az egyenletes barnaság elérése. Az Experimental Dermatology című szaklapban megjelent tanulmány szerint a fenék régió sokkal ellenállóbb a napfényre, ezáltal kevésbé barnulékony a többi testrészhez képest. Kiderült továbbá az is, hogy a szeplős emberek sokkal kevésbé barnulékonyak.

A kutatók elsődleges célja a bőrrák szempontjából fokozottan veszélyeztetett testtájak feltárása volt. A tudósok összesen 100 önkéntes testét kezelték UVB sugárzással. A hat dózisban kapott sugárzás hatását két testi régióban: a háton és a fenéken vizsgálták.

Bőrrák

Az önkéntesek ezek után a leégés káros hatásait csökkentő hatású injekciót kaptak, majd a kutatók megvizsgálták, mennyit barnultak az adott testtájak. A bőr barnulásának oka a melanin termelődése, ami megakadályozza, hogy a bőr túl sok UVB sugárzást nyeljen el.

"A melanóma egyik legnagyobb rejtélye, hogy a tumorok miért különböznek annyira az egyes testtájakon - nyilatkozta Jonathan Rees, az Edinburgh Egyetem bőrgyógyász professzora - Úgy tűnik, hogy mivel a különböző testrészek másként reagálnak a napfényre, így különböző mértékű védelemmel is rendelkeznek az UVB sugárzás ellen: így lehetséges, hogy miért különböznek a bőrdaganatok megjelenésük helye szerint."

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +9 °C

Sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, délután észak felől megnövekvő, néhol meg is vastagodó a fátyolfelhőzettel. A nap nagy részében legfeljebb csak elvétve lehet zápor, majd estétől az északkeleti megyékben fordulhatnak elő záporok, kis eséllyel zivatar is. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra