Otthonról így tudunk hatékonyabban dolgozni

A karantén és az otthoni munkavégzés miatt sokan érezhetik úgy, hogy a napjaik szinte egybefolynak és semmire nem marad idejük. Néhány tanácsot megfogadva azonban sokkal hatékonyabban beoszthatjuk a napunkat és nagyobb figyelmet fordíthatunk a számunkra fontos dolgokra.

A járvány terjedésével világszerte emberek milliói választották az önkéntes karantént, aki pedig tehette, a munkáját is az otthonából végezte el. Hónapokig szinte alig léptünk ki az ajtón, ami miatt nem is csoda, ha egyesek azt érezték, hogy a napok összemosódnak, az idő pedig sokkal gyorsabban telik a megszokottnál. Otthonról dolgozva ráadásul a munka- és szabadidőnk közötti határvonal is elmosódik, sokan pedig az állásukat féltve hajlamosak túlteljesíteni és akár órákkal kitolni a munkaidejüket. Ilyen körülmények között nehéz hatékonyan elvégezni a teendőket, érdemes ezért valamilyen rendszert vinni a napunkba. A CNN cikke bemutatott egy olyan technikát, amely segíthet menedzselni az időbeosztásunkat.

Így működik a Pomodoro-technika

Az egyik legnépszerűbb és legegyszerűbben követhető időgazdálkodási módszer az úgynevezett Pomodoro-technika. Ennek lényege, hogy rövidebb intervallumokban dolgozva mindig egy-egy kijelölt feladattal foglalkozunk, majd azok végén hagyunk magunknak némi pihenőidőt. Az alábbi módon valósítható meg:

  • Gyűjtsük össze, hogy az adott nap milyen fontos feladataink vannak;
  • Válasszunk ki közülük egyet és 25 percen keresztül csak azon dolgozzunk;
  • Ha letelt a 25 perc, hagyjuk abba, amivel foglalkozunk és tartsunk 5 perc szünetet;
  • Három-négy ilyen 25 perces munkablokk után tartsunk egy hosszabb, félórás szünetet.

Az otthoni munkavégzést is megkönnyítheti ez a módszer. Fotó: Getty Images
Az otthoni munkavégzést is megkönnyítheti ez a módszer. Fotó: Getty Images

A rendszert kidolgozó Francesco Cirillo szerint - aki könyvet is írt a Pomodoro-technikáról - ilyen módon hatékonyabbá válhat a munkavégzésünk és a rövid szünetek beiktatásával szellemileg is frissek maradhatunk a nap végéig. Cirillo még diákként fejleszette ki ezt a módszert, amikor rájött, hogy vizsgaidőszakban a tanulásra fordított idő során egy sor olyan tevékenységgel (pakolászás, telefonok intézése, kávéfőzés) rabolta az idejét, amely a figyelmét is elvonta a tananyagról. A pomodoro szó egyébként olaszul paradicsmot jelent, és arra a paradicsom alakú órára utal, amit édesanyja a konyhában használt sütéskor. Ezen a szerkezeten állítgatta be a 25 perces intervallumokat, melyek során csak és kizárólag a tananyagra koncentrált.

Ez a technika kevésbé hatékony azokban a munkakörökben, ahol párhuzamosan több dologgal is kell foglalkozni, a multitasking azonban több kutatás szerint sem olyan hatékony, mintha a figyelmünket egyetlen dologra tudnánk koncentrálni. Mikor összeírjuk, érdemes a feladatokat sorba rendezni aszerint, hogy melyek a legfontosabb teendők, és melyek azok, amikkel nem kell annyira sietni. Így először a sürgős feladatokkal foglalkozhatunk úgy, hogy nem vonják el a figyelmünket más, kisebb prioritást élvező dolgok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!