Egyre többen hagyják el a fővárost

HáziPatika

A főváros népessége már hat éve folyamatosan csökken, a budapesti agglomeráció városainak lakosságszáma pedig dinamikusan növekedő tendenciát mutat. Egyes települések lélekszáma például 20-30 százalékkal emelkedett az elmúlt évtizedben.

A klímaváltozás ma már nyilvánvaló, hiszen elmosódnak az évszakhatárok. Az épületek zöme azonban még a változások kezdete előtt készült, és ez a későbbiekben problémákat okozhat.

A fővárosi agglomerációs inga többször is kilengett az elmúlt évtizedekben. Hol Budapestről költöztek el sokan a csendesebb és zöldebb lakókörnyezet reményében, hol éppen a nyüzsgő belváros és a könnyen elérhető szolgáltatások jelentették a vágyott célt - írta a Népszava, kitérve arra, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett karantén és egyéb intézkedések tovább erősítették a fővárosból való elvágyódást.

agglomeráció, költözés, elvándorlás, Budapest, főváros,
Sokan inkább az agglomerációba költöznek a csendesebb és zöldebb lakókörnyezet reményében.
Fotó: Getty Images

Ezek a legnépszerűbb agglomerációs városok

A Belügyminisztérium adataira hivatkozva a Népszava az utóbbi évek legnagyobb mértékben növekvő településeiről is beszámolt. Halásztelek népessége például 2011 és 2021 között 29 százalékkal nőtt, Veresegyház, Gyömrő és Göd is 20 százalék feletti lélekszám-gyarapodást mutatott az elmúlt időszakban, miközben Budapest lakossága 2015 óta folyamatosan csökken. A fővárosból való elvándorlás folyamatát a koronavírus-járvány csak még tovább erősítette: egyetlen év alatt 1-8 százalékkal nőtt a lakosok száma például Érden, Szigetszentmiklóson és Nagytarcsán, még az agglomerációs ingatlanárak látványos növekedése ellenére is.


Klímavédelem szempontjából ez nem túl ideális

Fontos azonban megjegyezni, hogy a nagyvárosok - például Budapest - szétterülése hosszú távon nem fenntartható, mivel hatása a klímacélokkal ellentétes. Az agglomerációs lakosságszám emelkedés ugyanis az útépítés és közműfejlesztés iránti igényt is növeli, a kicsi lakósűrűség következtében viszont ezek kivitelezési és fenntartási költségei sokkal nagyobb méreteket öltenek, mint a fővárosban, a szintén szükséges óvodai és iskolai férőhelyek bővítését pedig sok helyen meg sem tudják oldani. Az agglomeráció népszerűbbé válásának további negatív hatása, hogy állandósulnak a forgalmi dugók, amely szintén nem kedvez a klímavédelemnek.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+10, +15 °C
Minimum:
-5, +4 °C

Hazánkban hétfon délelőtt a ködfoltok feloszlanak, csak kevés felhő lesz az égen.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag