Az iskolában tanulta az újraélesztést a 15 éves solymári fiú

Az iskolában tanulta az újraélesztést az a 15 éves solymári fiú, aki hétfőn egy idős férfin segített, miután összeesett az utcán. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint, ha pár percen belül megkezdődik az újraélesztés, 70%-kal nagyobb eséllyel marad életben a beteg.

Ahogy azt mi is megírtuk, egy 15 éves fiú kezdte meg annak a férfinak az újraélesztését, aki hétfőn az utcán lett rosszul Solymáron. A diák odarohant a 70 év körüli férfihoz, hívta a mentőket, később pedig egy másik járókelő is egy kihelyezett félautomata defibrillátorral is odament, és felváltva végezték az újraélesztést. A helyszínre érkező mentők átvették a feladatot, és stabil állapotban szállították kórházba a beteget.

Az RTL Híradó megkereste a fiút, aki nem akart nyilatkozni, de az kiderült, hogy az újraélesztést az iskolájában, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban tanulta. Itt az elsősegély tíz éve a tananyag része. 

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint a néhány percen belül megkezdett újraélesztés és a defibrillátor használata 70%-os esélyt jelenthet a sikeres újraélesztésre.

"Évente körülbelül öt-hatezer olyan eset fordul elő Magyarországon, amikor valaki közterületen, akár utcán vagy iskolában, munkahelyen hirtelen összeesik, megáll a vérkeringése, és csak azonnali újraélesztéssel lehet megmenteni az életét. Ilyenkor a siker azon múlik, hogy aki éppen ott tartózkodik, tud és mer cselekedni" - mondta Győrfi Pál a Híradónak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, egészen keleten, északkeleten még az esti órákig is maradhatnak borongós körzetek. A csapadék súlypontja lassanként az északkeleti, keleti országrész fölé helyeződik át, egyre inkább ott fordulhat elő eső, zápor, délután esetleg zivatar is. A késő délutáni, kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!