Biciklizés közben állt le a légzése

Hirtelen rosszul lett, majd elesett kerékpárjával egy idős nő a móri rendelőintézet közelében kedden. Szerencsére többen is azonnal a segítségére siettek, köztük egy szabadnapos mentőápoló, Magda György is.

„Szabadnapos bajtársunk mentett életet Móron” – tette közzé Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat. Mint írták, többen is látták, amikor a móri rendelőintézet közelében bicikliző idős nő hirtelen elesett kerékpárjával és eszméletét vesztette. A szemtanúk egyike Magda György mentőápoló volt, aki éppen szabadnapját töltötte.

Magda György mentőápoló
Szabadnapján is életet mentett a mentőápoló, Magda György. Fotó: Országos Mentőszolgálat / Facebook

Nem lélegzett a nő

A mentőápoló mellett több személy is azonnal a nő segítségére sietett. A sérültet nem tudták felébreszteni, és az állapotvizsgálat során bebizonyosodott, hogy a sérült légzése leállt.

Az életmentő rögtön megkezdte az idős nő újraélesztését, amelyhez a rendelőintézet munkatársai is csatlakoztak egy félautomata defibrillátorral, valamint a mentőket is értesítették.

Miután bajtársaink a helyszínre értek, közösen folytatták az emelt szintű ellátást, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerre vezetett és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők” – derült ki a bejegyzésből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.